Isten hozott Mindenkit 2023. 37. hetében

Kedves Hírlevél-Olvasók!

 

A helyünk megtalálását, szerepeink helyes betöltését, kapcsolataink emelését, produktivitás erősítését, előnyös idő-energiagazdálkodás megteremtését segítő időszakhoz küldöm a Csillagüzeneteket, és szeretettel ajánlom a tanfolyamokat, képzéseket:

Többek között szeretettel ajánlom

  • a Szám-Tan számmisztikai elemző konzulens képzést az élettervek kiderítéséhez, életfeladat teljesítéséhez, valamint a segítő munkák erősítéséhez,
  • a családági segítők éteri munkájáról, saját fejlődésünkről, valamint az angyali hierarchiáról szóló szóló képzést 2023.09.13-án 17-20 óráig este.
  • az álomfejtő tanfolyamot 2023.09.15-én 16-20 óráig az az álmok igényléséhez és helyes értelmezéséhez.
  • az induló Lélek-szellemgyógyász képzést 2023.09.17-én Zalaegerszegen és 2023.09.23-án Szombathelyen az emberi működés megértéséhez, egészség megteremtéséhez,
  • a Gyermekek tanulásának könnyítése, együttműködés, koncentráció erősítése, sikerek című kurzust az elégedett teljesítményhez: 2023.09.20-án és 27-én délutáni online képzésben.
  • Táplálkozás-Tan előadást Lurdy Házban 2023.09.24-én Budapesten.
  • Táplálkozás-tan képzést 2023.09.30-án Budapesten,
  • a 2023.10.13-15-i Zalacsányi Életmódtábort a helyes táplálkozás és helyes sportolás bevezetéséhez, Téli időszakra való felkészüléshez,
  • és persze szeretettel fogadom konzultációkon és minden további előadásomon és képzésemen.
  •  

Részleteket olvashat a https://megerteskapuja.hu oldalon pl a tanfolyamok menüben.

 

Szeretettel:

Klujber Katalin

 

 

2023. 37. hétre szóló csillagüzenetek: (2023.09.11 – 09.17.)

Napi üzenetek:

A többes szám első személyben megfogalmazott napi írásokat hangosan olvasva pl reggelente a Csillagok által aktivált energiáira, adott nap témakörére helyesen hangoljuk fel energetikai rendszerünket, mivel a pozitív szóhasználat jó irányba tereli az erőket, berendezi a teret a sikerekhez, ideális hitet, magabiztosságot, koncentráltságot ad az emelő élményekhez, így általuk lendületesen végezzük el a legjobb cselekedeteket, megtapasztaljuk a kiemelkedő eredményeket, megéljük az elégedettséget.

(A hangok, frekvenciák ránk gyakorolt hatását, mint fenti metodika lényegét is a Lélek-Tan tanfolyamban ismertetem. https://megerteskapuja.hu/lelektan)

 

2023.09.11. Hétfő:     18/9  Tiszta kommunikáció, helyes önérvényesítés, igazságosság, ideális arányok bevezetése, kiheztartozás felismerése

Ma nagy hangsúlyt fektetünk a belső világunkban zajló folyamatok megértésére, legjobb megoldás megtalálására, közlésére, hálás érzések kifejezésére, így beszélgetéseinkben megfelelő empátiával tárjuk fel az igazságot, igazságtalanságot, arányokat, aránytalanságokat és valós igényeinket.

Legbelső hitünk és sugallataink alapján megértjük, hogy milyen közösségekhez tartozzunk és hol optimalizáljuk jelenlétünket, mire kell több figyelmet fordítani, mire kevesebbet. Ma helyes önkifejezésünkkel emelő kommunikációt folytatunk és szeretetteljesen, hálával tesszük meg a lépéseket a napokban felismert céljaink felé, hogy megvalósítsuk terveinket, így hűek maradunk azon elveinkhez, melyeket szeretnénk megtartani és működtetni életünkben.

Ma hallgatunk belső hangunkra, kiteljesítjük a legjobb ötleteinket rendezzük a folyamatokat és megtaláljuk helyünket, így a társulásokban is nagy előrelépést teszünk és bátran, szívélyesen közelítünk embertársainkhoz a közösségekben, megtalálva társainkat kialakítjuk/ emeljük a párkapcsolatot, és csiszoljuk a további együttműködéseket, ezáltal elérjük a sikereket magánéletünkben és a projektekben.

Ma megnöveljük önbizalmunkat és elhagyjuk káros szenvedélyeinket, előnytelen helyzeteket, csak tiszta, békés kommunikációt folytatunk és helyes önérvényesítéssel képviseljük érdekeinket. Ma megértve fejlődésünket, szükségesnek tartjuk korábbi megéléséseinket, azonban mai lépéseinkkel örömmel tesszük letisztulttá élethelyzeteinket, kapcsolatainkat és létrehozzuk a rendet, rendezettséget, elérjük az elégedettséget.

Tiszta kommunikáció működtetését, helyes önérvényesítést, társulások kialakítását, boldogság, ideális önbizalom elérését kívánom Mindenkinek!

 

2023.09.12. Kedd   19/10/1 Újdonság elindítása, minden feladat gyors, lendületes, koncentrált elvégzése,  helyes célkitűzések, precizitás, magas teljesítmény, ötletek kiteljesítése

Ma megtaláljuk a legjobb megoldást mindenre. Szabadságelveket helyesen működtetve azon cselekedetekbe fordítjuk erőnket, ami emel bennünket, ami meghozza az elégedettséget, ehhez útjára indítjuk új projektjeinket, hatékonyan, lendületesen végezzük feladatainkat minden életterületen, valós céljaink szerint haladunk előre, célorientáltan és koncentráltan érjük el a sikereket projektjeinkben, alkotunk, támogatunk, teremtünk, tanulunk és megteremtjük a rendszereket, létrehozzuk a magas életminőséget és emeljük a közösségeket. Mindenben szívünk szerint nyilvánulunk meg, megvalósítjuk valós vágyainkat és elérjük a kiemelkedő eredményeket. Zseniális ötleteinket kiteljesítve, gyors, határozott lépéseket megtéve sokat haladunk előre projektjeinkben, globális szinten is továbbörökíthetővé tesszük rendszereinket, ugyanakkor az aprólékos teendőket is megfelelő precizitással látjuk el, mely meghozza a hosszútávú előnyöket és az elégedettséget.

Feladatok hatékony elvégzését, sikerek elérését, valós vágy szerinti előrehaladást kívánom Mindenkinek!

 

2023.09.13. Szerda    20/2  Helyes idő-energiagazdálkodás, és önérvényesítés, szív szerinti lépések, koncentrált teremtés, megbecsülés, önbizalom erősítése

Ma megértjük, hogy milyen tevékenységek töltenek el bennünket örömmel, valójában mire fordítsuk időnket, így helyes energiagazdálkodást bevezetve lebontjuk függő viszonyainkat és csak a számunkra is előnyös projektekben nyilvánulunk meg. Megtaláljuk valós lelki elhívódásunkat és tényleges helyünket, így létrehozzuk azon társulásokat, betöltjük azon pozíciónkat, mely a legelőnyösebb, ahol jól érezzük magunkat, ahol kiteljesedünk tudásunkkal, amiben számunkra is kielégítő módon számít ránk a környezet. Így ma kommunikációnkban megfelelő önérvényesítést alkalmazunk és szív szerint adjuk a világ tudtára igényeinket, helyesen tesszük meg a lépéseket a produktivitás növeléséhez, mellyel elérjük a sikereket és az elégedettséget.

Helyes időgazdálkodás és ideális együttműködések kialakítását, hatékonyság növelését, produktivitást és sikereket kívánok Mindenkinek!

 

2023.09.14. Csütörtök     21/3  Új kezdet, valós vágyak alapján felépített élet, függetlenség, célorientáltság, produktivitás növelése

Ma lelki inspirációnkat, vágyainkat tökéletesen értjük meg, így lebontjuk függő viszonyainkat és csak olyan tevékenységekbe fektetjük energiáinkat, ami számunkra és környezetünknek is a legelőnyösebb.

Nyomatékosítva értjük meg, hogy kihez tartozzunk és hol optimalizáljuk jelenlétünket, így csak azon társulásokhoz közelítünk, ahol jól érezzük magunkat testi-lelki-szellemi szinten, ezáltal ma lelki vágyaink szerint egyértelmű lépéseket teszünk a helyes függetlenség, önállóság és a helyes prioritások megteremtéséhez.

Ma nagyon erős termékenységet tapasztalunk meg, ahogy célorientáltan teendőink elvégzésére irányítva erőnket helyes idő-energiagazdálkodást alkalmazunk és hatékonnyá tesszük cselekedeteinket. Bevezetjük az újdonságokat projektjeinkbe. Társulásokban is megtalálva valós helyünket csak égi rend szerint nyilvánulunk meg, megfelelő időt töltünk a jólét, gazdagság megteremtésével és megélésével, mellyel hosszútávon határozzuk meg jövőnket, így ideálisan súlyozzuk tevékenységeinket, elkerülhetetlen módon csak azt tesszük, ami a legnagyobb előnyt hozza meg és még szívünknek is kedves, így boldogan és hatékonyan optimalizálva a közösségi életet produktívan végezzük el teendőinket, mellyel elérjük az elégedettséget.

Valós célok megtalálását, produktivitás megélését, tervek teljesítését kívánom Mindenkinek!

 

2023.09.15. Péntek     22/4 Kiszállás a karmikus körökből, szép-jó élet felépítése, helyes lépések a függetlenség, önállóság, ideális társulások létrehozásához és a gazdagság megteremtéséhez

Ma optimálissá tesszük szabadságelveinket, így végleg lebontjuk, ami előnytelen életünkben. Elhagyjuk a függést, szenvedést, szenvedélybetegségeket, csak azzal foglalkozunk, ami előrevisz bennünket és  a számunkra fontos közösségeket. Ma a lezárás energiáit használva és érezve, visszatérünk a rendhez, tradicionális értékekhez, munkához, munkafolyamatokhoz, pozícióhoz, társakhoz, rendszerekhez, így felhangoljuk közösségi szerepeinket, tökéletesítjük idő-energiagazdálkodásunkat és helyesen irányítjuk erőnket a bőség, gazdagság, jólét, letisztultság, rend, külső-belső kiegyensúlyozottság megteremtéséhez.

Ma kapcsolatainkra is ideális mértékű figyelmet szentelve bátran és szívélyesen közelítünk embertársainkhoz a közösségekben, megértjük, hogy mennyit fejlődtünk a korábbi időszakokban közösen és egyénileg, örülünk egymásnak, sikereinknek, felismeréseinknek, így a külső-belső összetartást helyesen éltetve kifejezzük társaink és önmagunk felé is jóságunkat, jószándékunkat, hálánkat és a szeretetet.

Ma elhagyva a függést megfelelő felszabadítást érzünk és belső tartásunk és hitünk emelésével olyan sorsfordító lépéseket teszünk, és változásokat vezetünk be életünkbe, mellyel kiszállunk az előnytelen helyzeteikből és a családági haszontalan/elavult karmikus körökből végleg, megfelelő szabadsággal, megengedő szeretettel, a jólétre koncentrálva megújítjuk mintáinkat és megtesszük a helyes lépéseket az emelkedéshez, jólét megteremtéséhez, olyan célokat követünk, ami mindenki számára a legelőnyösebb, így beteljesítjük szív szerinti projektjeinket egyénileg és közösen, mely meghozza a sikereket, elégedettséget.

Szeretetteljes és hasznos tevékenységek elvégzését, egymás támogatását, hatékonyság növelését, erő tudatos alkalmazását kívánom Mindenkinek!

 

2023.09.16. Szombat   23/5 Helyes önérvényesítés, tudatos irányítás, boldog élet felépítése

Ma napvilágra hozzuk vágyainkat, zseniális ötleteinket, szabadon, könnyedén indulunk el egy teljesen új úton a boldogság, gazdagság megteremtéséhez.

Ehhez egész nap nagyon erősen érezzük lelki elhívódásunkat,szabadságra/ összekapcsolódásra való vágyunkat szeretteinkkel, így bátran töltünk időt együtt időt egyedül/ a közösségekkel pl a szeretet megéléséhez, projektjeink kiteljesítéséhez, így mindannyian azt tesszük, ami a legelőnyösebb, kiegyensúlyozzuk a korábbi túlbillenéseket.

Ma optimalizálva félelmeinket és növelve hitünket hatalmas sorsfordító lépéseket teszünk tényleges vágyaink eléréséhez, felvállaljuk lelkünkből fakadó valós érzéseinket, tisztaságra, letisztultságra, letisztult szerepekre való igényeinket, Így rendet teszünk minden életterületen, elhisszük, hogy tiszta szeretetteljes vágyaink valóban teljesülnek, így örömmel hozzuk létre a legjobb életet az emelkedett életminőség és gazdagság megteremtéséhez, mellyel elérjük az elégedettséget.

Helyünk megtalálását, pozíciónk helyes betöltését, céljaink felé megtett helyes lépéseket, tervek teljesítését kívánom Mindenkinek!  

 

2023.09.17. Vasárnap     24/6 Kapcsolatok felhangolása, őszinte, tiszta jószándék, szeretet, egymás megsegítése, összetartóerő növelése

Ma a közösségi szerepekben, gondoskodás megélésében, önmagunk és környezetünk kényeztetésében találjuk meg az arany arányokat, helyes elveket, így bevezetjük az újdonságokat életterületeinkre, szív szerinti elhatározásaink szerint nyilvánulunk meg, erőnket helyesen fordítjuk társaink megsegítésére, az életörömök gazdagság, jólét, jóság megélésére.

Bátran beszéljük meg nézeteinket, így a véleményünket őszintén, tisztán és emelő módon adjuk tudtára környezetünknek. mely során mindenki álláspontját megértve könnyedén ismerjük fel és érvényesítjük a közös érdekeket, megtaláljuk a legjobb megoldást mindenre, ösztönösen és gyorsan tanulunk társainktól és szívesen töltjük együtt időnket, így egymás jótulajdonságait felismerve emelünk mindenkit a közösségekben, hálát adva bölcs együttműködést teremtünk és kifejezzük a szeretetet.

Társaink és valós helyünk megtalálását, szeretet, gondoskodás kifejezését, meghitt beszélgetéseket, egymás és önmagunk megbecsülését, béke elérését kívánom Mindenkinek!

Áldással és Szeretettel:

Klujber Katalin

#hetiuzenet #megerteskapuja #ezoteria #asztrologia #asztrozofia #szammisztika #elorejelzes

 

 

 

Táplálkozás- Tan

A képzésen megtanuljuk pl:

  • a táplálkozási alapelveket,
  • a fehérje, zsír, szénhidrát minőségét, arányát az ételekben
  • A szervezetre gyakorolt hatását és a mennyiségi paramétereket.
  • Az érzékenységekhez a helyettesítőket.
  • Rávilágítunk a mit-mivel elvekre az étkezésben.
  • az anyagcsere-idegrendszer-hormonrendszer-vércsoport szerint a szükségletekre,
  • emésztőrendszer működésére.
  • Összeállítunk étrendeket sok egyéb más mellett.

Szeretettel fogadom a Jelentkezőket!

https://megerteskapuja.hu/tanfolyamok

https://megerteskapuja.hu/jelentkezes

 

 

Tábor Zalacsányban a Batthyány Kastélyszállóban         2023. október 13-14-15-i  hétvége

Témakör: Felkészülés a télre az egészség jegyében, vitaminok, ételek, valamint  Életvitel frissítése Táplálkozás, Sportolás, Idő-energiagazdálkodás és Kapcsolatok, kiszámíthatóság megteremtése

Szeretettel invitálok Mindenkit a Testi-Lelki-Szellemi felfrissülést és megtisztulást hozó 2023.10.13-14-15-i hétvégére, ugyanis október közepén a Csillagok is jelentőségteljesen támogatják a a rendrakó, rendszerező folyamatokat, tisztaság létrehozását, új rendszerek bevezetését a helyes életvitelhez, így a folyamat támogatottságát használva a téli időszakra való felkészüléshez optimistán vezetjük be élünkbe az új táplálkozási, sportolási szokásokat és a helyes idő-energiagazdálkodást a koncentráció növeléséhez.

Önfejlsztő tréningeket tartunk, időt, tevékenységeket tervezünk, megismerjük saját táplálkozási típusunkat, és a szervezetünk által igényelt ételeket, pl a magabiztosság, hatékonyság növeléséhez.

Koncentrálttá és megfelelően szabályozottá téve életünket felhangoljuk kiszámíthatóságunkat, ezáltal kapcsolatainkat és kialakítjuk a HELYES ÉLETVITELT.

Ezzel együtt felfedezzük a környéket, parkokban relaxációs technikákat tanulunk meg.

Felfrissülünk, erőt gyűjtünk a természetben.

Közben megtanuljuk felvenni a kapcsolatot a fákkal, növényekkel.

Ráérzékelünk a belső hangunkra és lelkünkkel való kommunikációt erősítjük meg.

Lesz lehetőség úszásra, fürdésre, szaunázásra, masszázsok igénybevételére.

Sok finom, egészséges étel receptjét és teljes étrendeket ismerünk meg a saját táplálkozási alaptípusunknak megfelelően.

A programra készülhet kérdéseivel, ezeket igény szerint meg is oszthatja előre.

 

Részletekről érdeklődhet: megerteskapuja@gmail.com

Jelentkezni lehet: https://megerteskapuja.hu/jelentkezes

Szeretettel fogadom a Résztvevőket!

 

Számmisztikai konzulens képzés online         2023. szeptember 8-tól két hetente

 

1.Névelemzés 

Az első modul rávilágít a névelemzésre, betűk jelentésére, pozícióira, sorrendiségére, számokhoz sorolt jellemzőire, így az elemzések során a hivatásban való szerepet, kiteljesedés lehetőségeit tárja fel. Rámutat az adottságokra, tehetségre, éteri mivoltra, életútra, lendületbe hozó energiákra, támaszt adó erőkre. A névváltoztatás jelentőségét, a születési név jellemzőit az élet során megmutatkozó erőket ismerteti meg, mellyel az eredeti élettervek tökéletes beteljestésért éri el. 

2. Dátumelemzés 

A második modul rávilágít a dátumelemzésre, lelki-szellemi összhangra, gyakorlati kiteljesedésre, a név és a dátum elemzés összefüggéseire. A születési dátumot, mint téridő kódjait vizsgálja meg, rámutat az ember Földre érkezésének okára, időzítésére, Föld erőterének többdimenziós mivoltára, annak születési időpontra való hatására, jelentőségére. Feltárja a gyermek-felnőtt és idősebbkori jellemzőket, mellyel részletesen mutatja be a számmisztikai elemzéseket.  

3. Életútelemzés 

A harmadik modul rávilágít az ember hosszabb-rövidebb életciklusaira, azok időtartamára, párhuzamosságára, ritmikus-ütemes ismétlődésére, feltárja az időszakok háttérrezgéseiben megmutatkozó erőket, fejlődési lehetőségeket. Az élet során a kiemelkedő fontosságú fordulópontokat és azok témaköreit mutatja be, meghozva a bölcsességeket támogatást ad életesemények megértésében, Égi énnel, Lélekkel, Jó Istennel való kapcsolat megerősítésében, így az égi nézőpontot kialakítva, hitet emelve koncentráltat az eredeti élettervek beteljesítésére, mellyel a magas életminőséget hozza létre.

4. Kabbalista és Kháldeusi elemzések

A negyedik modul az Egyéb számmisztikai módszerek ismertetésével négy fő számmisztikai irányzatot mutat be, ahol a Káldeusi Numerológia névelemzését, a Kabbalista Numerológia név- és dátumelemzési metodikáját, Bibliai Numerológiát ismerteti meg. Rávilágít a lélek számaira, az előző életekben teljesített tervekre, melyek alapul szolgálnak a jelenlegihez.

5. Mátrixelemzések

Az ötödik modul az Atlantiszi és Püthagoraszi Numerológia mátrixelemző rendszerének alapjaival ismertet meg. 

6. Kapcsolati elemzések

A hatodik modul a Kapcsolati elemzést a síkmátrixrendszereken át mutatja be.

 

A számmisztikus tanfolyamon belül a képzés modulonként 15.000 Ft-ért hallgatható meg, írásos tananyagot plusz 3000 Ft-ért igényelhet. Ismétlőknek féláron, azaz a képzés 7500 Ft-ba kerül jegyzettel.

A tanfolyam modulonként is elvégezhető, bármelyik kiválasztásával, nemcsak egyben.

Az első három kurzus elvégzésével azonban a Szám-Tan© Számmisztikai Elemző Programra is előfizethet, mely az elemzések fizikai menetét hatványozottan könnyíti meg.

 

Jelentkezni a https://megerteskapuja.hu/jelentkezes oldalon lehet.

Szeretettel fogadom, akit az Égiek hozzám vezetnek.

Áldással és Szeretettel:

Klujber Katalin
+36307373453

 

Helyszín: 
Online
Időpont: 
2023, szeptember 8 - 17:00-20:00
2023, szeptember 22 - 17:00-20:00
2023, október 6 - 17:00-20:00
2023, október 20 - 17:00-20:00
2023, november 3 - 17:00-20:00
2023, november 17 - 17:00-20:00