Isten hozott Mindenkit 2023. 43. hetében

Kedves Hírlevél-Olvasók!

Szívből ajánlom az
- Átfogó csillagüzeneteket
- Napi írásokat
- Tanfolyamokat, életmódtáborokat, konzultációs lehetőségeket, melyek segítenek a külső-belső rendezőfolyamatok elvégzésében, a tudatosság növelésében, minőségi élet felépítésében, egészség megőrzésében. 

 

 

I. Átfogó csillagüzenetek: 

2023. október 19 - november 11-ig tűélesen látunk rá az igazságra, saját igazunkra, mások valóságára és a vélelmekre, pontosan értjük meg a gondolkodásmódot, kialakult véleményeket, a háttérokokat, összefüggéseket. Felismerjük, hogy mi okozta a nézeteltéréseket, és mit kell tennünk az egységélmény megteremtéséhez és az egyetértéshez, így megbocsájtunk mindenkinek mindent. Empátiával, emelő kommunikációval közeledünk társainkhoz és kifejezzük a szeretetet. Tisztázva az álláspontokat és mindent megfelelő egyetértést hozunk létre. Mindent rendszerben látva és egységben szemlélve megszületnek a megértések és az együttműködések. Így stílusos önkifejezésünkkel, egymás tiszteletével, megbecsülésével új lapot (új sort, új bekezdést) adunk és új tiszta sorsot írunk egyéni és közösségi szinten, helyessé tesszük türelmünket, önérvényesítésünket, létrehozzuk külső-belső kapcsolatainkban is a méltóságteljességet.

Betartjuk az adott szavunkat és a határidőket, kialakítjuk azt az időbeosztást, amivel kiszámíthatóvá válunk környezetünknek. Helyes táplálkozási, sportolási szokásokat vezetünk be, egészségessé tesszük életünket kint és bent.

Szakmánkban, tanulásban, teremtésben, alkotásban, kapcsolatainkban, hobbiterületen, jogi ügyletekben és minden életterületen kialakítjuk a helyes rendet, rendszert, rendszerezettséget. Bölcs idő-energiagazdálkodást vezetünk be, fizikailag is rendet, tisztaságot, átláthatóságot hozunk létre.  

Teljes megújulást tapasztalunk meg, melyben a tisztaság, rendezettség, átláthatóság, makulátlanná válás kapja a főszerepet. Ehhez tiszta kommunikációs formákat alkalmazunk, emeljük stílusunkat, megtartjuk a helyes türelmet. Visszatérünk a fontos helyekhez, sporthoz, társakhoz, életterületekhez, teret engedünk a megbocsájtásnak, szeretetnek. Felismerve a szükségleteket, azt adjuk környezetünknek, amivel a legtöbbet tesszük az emelkedéshez. Szépen fejezzük ki magunkat az érdekegyeztetésekben, mellyel tiszteletteljessé és méltóságteljessé válunk és tökéletesítjük a megbecsülést a közösségekben.  

Ehhez először belül teszünk rendet, egyeztetjük gondolatainkat érzéseinket, empátiát érzünk és szeretetet, ezután könnyen közeledünk tiszta jószándékkal társainkhoz, ezáltal megéljük a békességet.

Megbocsájtást, Szeretet helyes kifejezését, Elfogadást, Egymás megbecsülését kívánom Mindenkinek!

 

 

 

II. Napi írások (2023. 43.hét):

Szeretettel ajánlom a többes szám első személyben megfogalmazott napi írásokat, melyeket hangosan olvasva pl reggelente a Csillagok által aktivált energiáira, adott nap témakörére helyesen hangoljuk fel energetikai rendszerünket, mivel a pozitív szóhasználat jó irányba tereli az erőket, berendezi a teret a sikerekhez, ideális hitet, magabiztosságot, koncentráltságot ad az emelő élményekhez, így általuk lendületesen végezzük el a legjobb cselekedeteket, megtapasztaljuk a kiemelkedő eredményeket, megéljük az elégedettséget.

(A hangok, frekvenciák ránk gyakorolt hatását, mint fenti metodika lényegét is a Lélek-Tan tanfolyamban ismertetem. https://megerteskapuja.hu/lelektan)

 

2023.10.23. Nemzeti Ünnep: Szabadságelvek frissítése

A Nap ma belép a skorpió jegybe, és 2023.11.22-ig itt haladva megtisztítja életünket, így ma és a napokban rájövünk a helyes szabadság mértékére, árára és megteremtésének lépéseire, kapcsolatok frissítésének szükségességére. Rálátunk, hogy milyen helyzetekből kell tanulnunk, milyen hibákat követtünk el, milyen további belső inspirációt kell felülbírálnunk, mielőtt cselekedetre vinnének. Megértjük, hogy mi hatott ránk előnytelenül és előnyösen. MILYEN ÉRZÉSEKET, GONDOLATOKAT ÉLTESSÜNK A SZERETETET AKTIVÁLÁSÁHOZ, FENNTARTÁSÁHOZ, KIFEJEZÉSÉHEZ, tehát mit kell táplálnunk az összetartáshoz, letisztultsághoz, erő helyes irányba tereléséhez. Felismerjük, hogy mi a tökéletes módja az ideális érdekegyeztetéseknek, egymás tiszteletének és a helyes önérvényesítésnek.

Megértjük, hogy tiszta kommunikációt kell folytatnunk, és időben kell tájékoztatást adni mindenről társainknak az egységélmény megéléséhez, így minden helyzetet még időben kezelve megtartjuk a helyes együttműködéseket, mely megadja a kiegyensúlyozottságot és békességet.
 
Így a napokban feltárjuk, hogy miként kell kilépni az örök körforgásból, az adok-kapok elveken való felülemelkedéssel, ezáltal örömmel látunk át a hibákon, rosszcselekedeteken. Megértjük benne a fejlődésünket, az egymásnak adott lehetőségeket az átalakulásra, felismerésre. Így megállítjuk a haragot, ösztönerőket, és jóra fordítjuk energiáinkat, a megbocsájtásra és egymás emelésére. Tiszta lapot adunk mindenkinek minden élethelyzetben. Szeretetté minősítjük át érzéseinket, így valóban Isteni minőségűvé tesszük cselekedeteinket, mellyel megéljük a méltóságteljességet.
Valós célok megtalálását, megbocsájtást, együttműködés erősítését kívánom Mindenkinek!

 

 

2023.10.23. Hétfő:    13/4 Gyors, lendületes feladatmegoldások, rendrakás, gyakorlati élet megújítása, minden életterület felhangolása, magányosság helyett összetartás, együttműködés, szép, közös élmények

Ma az élet gyakorlatias oldalára és a belső szemlélődésre helyezzük a figyelmet, így gyorsan és könnyedén végzünk el minden tevékenységet. Külső-belső vizsgálataink során pedig megértjük valós céljainkat, eredeti élettervünket, felismerjük, hogy mit kell tennünk és milyen sorrendben, ütemezésben, hogy a legboldogabb életet helyesen építsük fel. Mit kell egyedül és mit kell társulásban végeznünk ehhez, így elkészítjük részletes terveinket, és helyesen követve ezeket, könnyedén teljesítjük be őket.

Ma bölcs érdekegyeztetéseket végzünk kint és bent, pl egyeztetjük gondolatainkat, érzéseinkkel, valamint a szükségleteket életterületeinken és a közösségekben. Rájövünk, hogy milyen időbeosztást, milyen étkezési, sportolási szokásokat vezessünk be életünkbe, mennyi énidő szükséges, és milyen kapcsolatteremtések, így rájövünk a külső-belső egységélmény megteremtésének lépéseire, megértjük, hogy mit tegyünk társainkért és mit saját boldogságunk eléréséhez. Feltárjuk a korábbi esetleges elszigetelődések/ túlzó elköteleződések okát, magányos út kialakulásának folyamatát korábbi életciklusainkban bizonyos témakörökben, felmérjük, hogy ezek mennyire szolgálják életünket, és milyen életterületen kell változást beiktatnunk az elégedettség eléréséhez.

Belső vizsgálódásaink és külső beszélgetéseink során felismerjük a helyes koncepciót és a boldogságot hozó lépéseket, melyeket megtéve megteremtjük a legtisztább együttműködéseket, ehhez bátran közelítünk társainkhoz a közösségekben. Egymás és önmagunk tiszteletével megtartjuk a célorientáltságot, az alkalmazkodást és a rugalmasságot is egyben, felállítjuk az ideális prioritásokat a legjobb idő-energiagazdálkodás bevezetésével. Rendet teszünk kapcsolatainkban, külső-belső világunkban fizikai, lelki és gondolati szinten, felépítjük új, letisztult gyakorlati életünket, melyben a boldogság és az életterületeinken elért sikerek együtt kapnak főszerepet, így elérjük a kiegyensúlyozottságot, békességet.

Helyes prioritások kialakítását, boldog élet felépítését, helyes idő-energiagazdálkodás bevezetését, a feladatok könnyed elvégzését kívánom Mindenkinek!

 

2023.10.24. Kedd   14/5 Megújulás, tisztázó beszélgetések, letisztult élethelyzetek teremtése, Gyors, lendületes, hatékony feladatelvégzések

Mai külső-belső vizsgálatainkban rálátunk valós igényeinkre és teendőinkre a rendrakáshoz, rendszerezett élet felépítéséhez és a bőség, jólét megéléséhez, így minden feladatunkat a gyakorlatban örömmel, gyorsan és precízen végezzük el, Isten idő-energiagazdálkodást vezetünk be életünkbe. Helyes fontossági sorrendet alkalmazunk és a legelőnyösebb prioritások szerint haladunk előre, így hatékonyan összpontosítva erőnket könnyedén érjük el a sikereket.

Ma külső-belső beszélgetéseink során minden érdekegyeztetést empátiával végzünk el, megújítjuk gondolatainkat, elveinket, ítéletmentesen, önzetlen megbocsájtással viszonyulunk társainkhoz és kifejezzük a szeretetet, ugyanakkor közös nevezőre hozzuk az érdekeket, ezáltal helyes önérvényesítést élünk meg és megnöveljük a jóba vetett hitünket.

Igényeink felismerését, feladatok könnyed és precíz elvégzését, rendezett élet felépítését kívánom Mindenkinek!

 

2023.10.25. Szerda    15/6  Új sors írása, Méltó élet felépítése, megbocsájtással, empátiával, szeretettel, jóra koncentrálással, hittel

Ma ráérzékelünk szabadságunk mértékére és az élet szépségére, megértjük, hogy mennyi jót adunk és kapunk és milyen új lehetőségek áramlanak be életünkbe, felismerjük, hogy milyen képességekkel rendelkezünk és mennyi jó megoldást viszünk véghez, feltárjuk, hogy mit kell tennünk a szeretet további kifejezéséhez, jólét megteremtéséhez

így önbizalmunk növelésével örömmel tesszük meg a gyakorlati hatékony lépéseket kapcsolataink felhangolásához, és az új, rendezett, bőséggel, jóléttel megáldott élet megéléséhez, mely meghozza a boldogságot, elégedettséget, örömet.

Ma külső-belső beszélgetéseinkben teljesen megújítjuk hitrendszerünket, felhangoljuk elveinket, növeljük a bizalmat, önbizalmat, hitet, csak azt nézzük, ami előnyös, ami előrevisz bennünket. Felismerjük zseniális ötleteinket, valamint a kedvező megoldásokat, helyes utat életterületeink frissítéséhez, emeléséhez. Tudatosítjuk, hogy az élet folyamatosan jót kínál és örömet, melyeket bátran és hálával fogadunk el, és mi magunk is adunk környezetünknek, így engedjük, hogy az égi gondviselés általunk nyilvánuljon meg. Koncentrálunk a stílus, minőség, emelkedettség megélésére, művészi önkifejezésre, egymás megértésére, emelésére és a helyes közösségi életre, mely erősíti az összetartást és megteremti az egységet.

Jóságba, szép életbe, égi gondviselésébe vetett hit növelését, erő helyes irányítását, produktív cselekedeteket, elégedettség elérését kívánom Mindenkinek!

 

2023.10.26. Csütörtök     17/8 Kapcsolatok frissítése, megújult szeretetnyelvek, helyes együttműködések, megbecsülés, tisztelet

Ma a kapcsolatainké a főszerep, belső világunk vizsgálatában és beszélgetéseinkben pontosan érzékelünk rá, hogy kivel szeretnénk szorosabb kapcsolatot építeni és milyen témakörben. Megértjük, hogy hova húz szívünk, hova tartozunk lelkileg, milyen lelki elhívódás szerint nyilvánuljunk meg, így kifejezzük jóságunkat, kedvességünket és a szeretetet a közösségekben, tudtára hozzuk társainknak megbecsülésünket.

Rálátunk saját jóságunkra, képességeinkre, társaink jótulajdonságaira és kapcsolataink értékességére, így tisztelve, szeretve mindenkit és mindent kialakítjuk a helyes együttműködéseket. Közeledünk társainkhoz segítségnyújtással, támogatással, érdeklődéssel, szeretetnyelvek megélésével. Visszatérünk azon közösségekhez, melyek számunkra fontosak, és ahol bennünket is megbecsülnek.

Napvilágra hozzuk céljainkat, közösen is produktívvá tesszük erőnket, önállóan és együtt is helyesen teljesítjük projektjeinket és terveinket, így megéljük a termékenységet, szeretetet, sikereket.

Rendezzük kapcsolatainkat valós lelki vágyainknak megfelelően, így elsőként számot vetünk hovatartozásunkat illetően, megfelelő őszinteséggel fejezzük ki a szeretetet, erősítjük az összetartást, kapcsolódásokat és a hitet.

Új, tiszta és rendezett életvitel felépítését, optimista megbocsájtó szemlélet kialakítását kívánom Mindenkinek!

 

2023.10.27. Péntek     18/9 Összegzések, irányok meghatározása a szeretetteljes együttműködéshez, egészséges, rendezett életvitel felépítése

Ma rálátunk vágyainkra, eredeti életterveinkre, megértjük, hogy milyen életre vágyunk és mit kell tennünk ehhez, milyen áldozatot hozzunk és mit ne áldozzunk fel, hogyan éljük meg a szerelmet, a megbocsájtást, megbecsülést, bőséget, jólétet. Felismerjük, hogyan térjünk vissza társainkhoz, eredeti életterveinkhez, azon emberekhez, rendszerekhez, akik valóban fontosak és akikkel együtt emelkedünk, akikkel együtt építjük legszeretetteljesebb jövőnket.

Így ma megtesszük a gyakorlati lépéseket, kifejezzük a bennünk lévő szeretetet, napvilágra hozzuk jószándékunkat az együttműködésre, támogatásra, egymás megsegítésére. Közeledünk társainkhoz és előtérbe helyezzük a megbocsájtást, megbecsülést, tiszteletet.

Valós lelki vágyunk szerint határozzuk meg időbeosztásunkat, kialakítjuk az egészséges életvitelt, létrehozzuk minden életterületünkön a rendet, rendszerezettséget, melyhez magunk mögött hagyjuk az előnytelen szokásokat és függőségeket, teljesen tiszta lappal kezdünk mindent, őszinte szándékkal adjunk tudtára a világnak jóságunkat, jószándékunkat, méltó életre és együttműködésre való igényünket, és meg is teszünk ezek kialakításáért mindent, mellyel létrehozzuk az egységet, elégedettséget.

Rend, tisztaság kialakítását, helyes együttműködések megteremtését, egymás megbecsülését kívánom Mindenkinek!

 

2023.10.28. Szombat  19/10/1 Telihold: MEGBOCSÁJTÁS, ÚJ KEZDET, Kapcsolatok erősítése, egységélmény, szeretet kifejezése, beteljesedés, feladatok gyors elvégzése

Ma égi szemléletünk erősödésével nagyon magasról látunk rá mindenre, így könnyedén értékeljük át életeseményeinket. Mindent egységben szemlélve helyessé tesszük véleményünket, így felfrissítjük kommunikációs formáinkat és megbocsájtunk mindent! Új életet kezdve örömmel, bizalommal közeledünk társainkhoz környezetünkben, felhangoljuk és aktívvá tesszük közösségi életünket.

Megértjük pozíciónkat, a világban betöltött szerepünket. Könnyedén találjuk meg valós és ideális helyünket. Nyitunk a világra és egymás felé szeretetünkkel, ezáltal örömteli egységet tapasztalunk meg, az égiek felé is kifejezzük hálánkat, kéréseinket, mellyel erősítjük a kapcsolatot társainkkal és lelkünkkel.

A napokban teendőinket is gyorsan végezzük el, befejezzük a régóta húzódó ügyeket. Teremtünk, alkotunk és hatékony segítséget adunk környezetünknek. Minden területen beteljesedést tapasztalunk meg. külső-belső kapcsolatainkban is kibékülve mindennel és mindenkivel, megteremtjük az egységet és elérjük a békességet.

MEGBOCSÁJTÁST, kapcsolatok frissítését, egységélmény erősítését, teendők gyors, lendületes elvégzését kívánom Mindenkinek!

 

2023.10.29. Vasárnap     20/2 Szeretetteljes együttműködések kialakítása, új közös célok felvállalása, megbocsájtás, célorientáltság, új, tiszta kezdet

Rálátunk társaink szükségleteire, saját igényeinkre, céljainkra és valós vágyainkra, eredeti terveinkre. Bölcsen egyeztetjük össze gondolatainkat, érzéseinket és az érdekeket, felmérjük, hogy kihez akarunk tartozni és kivel kell szorosabbra fűzni a szálakat környezetünkben, milyen közösségek, szakmaiság, hobbi felé köteleződjünk el, így napvilágra hozzuk igényeinket, a napokban letisztult belső igazságainkat, szeretetteljes érzéseinket. A legempatikusabban nyilvánítjuk meg jószándékunkat, letisztult hitrendszerünket, tisztázó kommunikációnkban egyeztetjük érdekeinket. Új életet kezdünk, új, tiszta lapot adunk mindenkinek, megbocsájtással, empátiával tekintünk egymásra és az életeseményekre, felfrissítjük kapcsolatainkat és kialakítjuk azt az életvitelt, időbeosztást és szokásokat, melyek a legjobbak céljaink eléréséhez. Képességeink, lehetőségeink felismerésével megteremtjük a rendelkezésreállást, következetességet, magabiztosságot, saját jóságba vetett hitet. Társaink önbizalmát is erősítjük dicséreteinkkel, így létrehozzuk a tiszta együttműködéseket, növeljük az egységélményt a közösségekben, mellyel elérjük az elégedettséget.

Helyes elköteleződéseket, Célorientáltság növelését, új ötletek tudatos kiteljesítését, új jó élmények átélését, magas minőségű, stílusos élet megteremtését kívánom Mindenkinek!

Áldással és Szeretettel:

Klujber Katalin

#hetiuzenet #megerteskapuja #ezoteria #asztrologia #asztrozofia #szammisztika #elorejelzes

 

 

III. Tanfolyamok, programok:

Szívből ajánlom az alábbi programokat a boldog élet felépítéséhez, melyek személyesen és távban is elérhetőek:

 

ANGYAL-TAN (ANGYALI HIERARCHIA) Székesfehérvár 2023.10.24. 17-20 óra

ENERGY ELŐADÁS: Őszi energiabefektetések a rendrakáshoz, boldog élet felépítéséhez címmel. Tűz elemjelleg: (Szív, Keringés, Vékonybél, Hármas melegítő, Szívburok) 2023.10.26.  17-19-ig

ÁLOM-TAN Álomfejtő Tanfolyam online 2023.11.27. 16-20 óráig
CSAKRA-TAN 21 csakraközpont, Lelki felszabadítás, oldódások Szombathely 2023.10.28.   8-15-ig és Zalaegerszegen 2023.10.29. 8-15-ig

 

Angyalmeditáció az Égi-Földi kapcsolatok felhangolásához, rendezéséhez (személy+tértisztítás, helyes együttműködés) 2023.10.31. 17 - 18 óra/ 2023.11.01. 9-10 óra (minielődás és meditáció)

ÉVTERVEZŐ online 2023.10.31. 18-20 óráig

SZÁM-TAN Számmisztikai képzés 5. Mátrixelemzés 2023.11.03. online 17-20-ig

LÉLEK-TAN 9. Univerzum megismerése Balatongyörök 2023.11.04 (8-15-ig)

TÍZMILLIÓSZOROS NAP MEDITÁCIÓ ONLINE 2023.11.04. 15 ÓRÁTÓL

TÁPLÁLKOZÁS-TAN Budapest 2023.11.05. (8-16-ig)

SZEMÉLYTISZTÍTÁS (MENTÁLIS gyógyulás) Lélek-Tan 3. Aura-Tan Budapest 2023.11.12. 8-15-ig

ANGYALMEDITÁCIÓ 2023.11.13. 18-19 ÓRA

SZÁM-TAN Számmisztikai képzés 6. Kapcsolatelemzés 2023.11.17. online 17-20-ig

SZEMÉLYTISZTÍTÁS (LELKI OLDÓDÁSOK) Csakra-Tan 21 csakraközpont, Lelki felszabadítás, oldódások (LÉLEK-TAN2) VESZPRÉM 2023.11.18 8-15-ig

ÁLLAT-NÖVÉNYTAN (ENERGETIKAI KEZELÉSEK) Budapest 2023.11.19. 8-15-ig

TAROT-TAN online 2023.11.23-tól

SZEMÉLYTISZTÍTÁS (MENTÁLIS gyógyulás) Lélek-Tan 3. Aura-Tan Szombathely 2023.11.25 8-15-ig

SZEMÉLYTISZTÍTÁS (MENTÁLIS gyógyulás) Lélek-Tan 3. Aura-Tan Zalaegerszeg 2023.11.26 8-15-ig

 

KRISTÁLY-TAN Balatongyörök 2023.12.02. 8-15-ig

MIKULÁS-NAPI MEDITÁCIÓ online 2023.12.06. 20-21 óráig

ÁSVÁNY-ELŐADÁS   Lurdy Ásványbörze Expo Budapest, 2023.12.09-10.

SZEMÉLYTISZTÍTÁS (MENTÁLIS gyógyulás) Lélek-Tan 3. Aura-Tan Veszprém 2023.12.09. 8-15-ig

TÉRTISZTÍTÁS Lélek-Tan 5. Budapest 2023.12.10 8-15-ig

ÁLLAT-NÖVÉNYTAN (ENERGETIKAI KEZELÉSEK) Szombathely 2023.12.16. 8-15-ig

ÁLLAT-NÖVÉNYTAN (ENERGETIKAI KEZELÉSEK) Zalaegerszeg 2023.12.17. 8-15-ig

MEDITÁCIÓ online 2023.12.18.   18-19-ig

 

Részleteket olvashat a https://megerteskapuja.hu/tanfolyamok oldalon és jelentkezhet a https://megerteskapuja.hu/jelentkezes felületen.

 

IV. Életmódtáborok időpontjai:

Húsvét 2024.03.29 - 04.01.

Pünkösd 2024.05.17 - 05.20.

Dinnye-tábor 2024.08.09-08.11.

Államalapítás 2024.08.16 - 08.20.

Nemzeti ünnep 2024.10.19 - 10.23.

Mindenszentek 2024.11.01  - 11.03.

 

V. Konzultációk

Szeretettel fogadom jelentkezését a konzultációkra, elemzésekre pl az alábbi témakörökben:

 

Asztrozófiai elemzés

Számmisztikai elemzés

Aura, Csakraharmonizálás….stb

 

Szervek, Testtájak energetikai felhangolása

Energetikai állapotfelmérés, Meridiánpályák

Táplálkozási tanácsadás, Testdiagnosztika…stb

 

Időpontok:

Székesfehérváron és online rugalmasan

Zalaegerszegen: 2023.10.29-30.

Szombathelyen: 2023.10.27-28.

Budapesten: 2023.11.12.

 

Jelentkezni a https://megerteskapuja.hu/konzultacio_jelentkezes oldalon lehet.

Kérdéseivel a megerteskapuja@gmail.com emailen, +36307373453 telefonszámon kereshet.

Áldással és Szeretettel:

Klujber Katalin