2024 (4/1) Tudatosság, Önirányítás

2024
4/1: Tudatosság, Önirányítás
 
Minden évkezdetben benne van az egész év üzenete, ahogy pl az asztrozófiában is az emberi élet kezdetenergiáiból vonunk le következtetéseket, az egész élet felhangolt minőségét a születési képletben találjuk meg, tehát érdemes megvizsgálni a mai nap energiáját részletesen.
Hold a lelki fejlődés témakörét mutatja meg, mely a Nagy Medve Epsilon (Alioth kékes-fehér) csillagánál halad az égen, ami a hit erejével történő megbocsájtást szimbolizálja, és a helyes (ön)irányítás jelzője. A Hold az Oroszlán szívénél, mellkasánál lesz a felszabadítást képviselve. Itt két "térszerinoként" forgó galaxis egysége található meg, melyek azt az összetartóerőt jelzik, amivel a megfelelő önállóságot, hitet, belső tartást megőrizve az ember lelki elhívódásból társaival mégis egységet képez.
A Hold alatt Szextáns csillagai szerepelnek, a tengeri navigáció művészetét idézik fel, megtanítanak eligazodni az érzelmek tengerében. Ezen az Oroszlán, Vízöntő tengelyen megjelenik a szív ereje, a vágyak és az önuralom, hit növelése, így a mindennapokban általuk a helyes önirányítással és önmagunk felvállalásával tökéletesítjük külső-belső kapcsolatainkat és életvitelünket, életkörülményeinket.
„A tengeri navigációhoz használt szextáns precizitása különösen kishajókon nagyon precíz bánásmódot igényel”, mely asszociáció azt mutatja meg, hogy egyén szintjén az embernek tökéletesen vissza kell találnia a lélek hangjához, belső tengelyéhez, iránytűjéhez, valós elveihez.
„Ezt az eszközt az ütődésektől, jelentős rázkódástól óvni kell, dobozban kell tartani, mindig védetten”, mely asszociáció a lélek védelméről üzen, tehát azt jelzi, hogy nem szabad mindenféle dolognak kitenni a lelket, azaz védetten kell tartania a helyes irányítás érdekében. Saját hatáskörben kell használni, arra, amire való, tehát nem azzal kell megvívni a „harcot” az érdekegyeztetésekben, iránytűnek azonban mindig használni kell.
A Hold az Oroszlán szívénél a már említett pozícióban a szív szerinti elhatározások felé tereli az embert.
Junot elérve az Oroszlán termékenységet jelző csillagainál haladva mutatja meg, hogy július közepéig, végéig mindannyian hivatalosan is felvállaljuk valós önmagunkat, teremtőerőnket, szív szerinti cselekedeteinket, valamint a párkapcsolatokat, azaz méltóságteljesé tesszük szerepeinket.
Tehát az idei év egyik legjelentősebb üzenete, hogy
1: Önirányítást kell gyakorolni, lélekből fakadó helyes ösztönös vezéreltséget, azaz mindig a lélek üzenete alapján szabad csak cselekedni, a lelket mindig meg kell kérdezni, hogy mikor mit szeretne. (Szextáns)
2: Meg kell bocsájtani mindent a jóra és a jövőre helyezett figyelemmel. (Alioth)
3: Erőnk uralásával az életünk királyává kell válnunk, teljesíteni kell valós vágyainkat, eredeti életterveinket, meg kell teremteni a minőségi életvitelt méghozzá helyes önérvényesítéssel. (Csillaghalmaz)
4: Meg kell éni az életörömöket, méltóságteljességet és el kell hagyni a függést, függőségeket. (Oroszlán, Vízöntő)
Ehhez a Hold Transplútó együttállás az önirányításra, önellátásra, saját lábra állásra serkent bennünket. Általa a perfekcionizmus és a kritika témakörében tartjuk be az arany arányokat, helyes mértéket.
Az együttállás ráadásul 11-es házban a baráti viszonyokat hozza létre, tehát mindent baráti módon beszélünk meg társainkkal és egyeztetjük magunkban is a gondolatokat, érzéseket.
Perfekcionizmus optimalizálása által így tökéletesen határozzuk meg, hogy miben és mennyit adunk a környezetünk véleményére. Saját lelki elhívódásunkat és környezetünk akaratát mennyire vesszük figyelembe. Mennyire hagyatkozunk mások irányítására, és társaink jóváhagyását milyen mértékben igényeljük döntéseinkben.
Óriási sorsfordítás következik ebben, ahogy számmisztikailag is a 2024-es év 6-os száma a lelki energiáikról üzen, azaz a szeretet-önszeretet egyensúlyát hozza létre. 8-as által pedig helyes irányba tereljük az erőket, megfelelő produktivitással érjük el az eredményeket.
Erőnket saját hatáskörben működtetve tökéletesítjük az ítéletmentességet, melyről a Jupiter is gondoskodik életünkben.
Jupiter a Kos csillagaiban
A Naprendszer középső, legnagyobb bolygója teljesen új irányokat hoz a megvilágosító megértéseivel, tudatossá, céltudatossá tesz minket a fejlesztésre, önfejlesztésre, ezáltal a tanulást helyezi előtérbe, valamint megnöveli hitünket a saját jóságunkba és a világ által kínált jólehetőségekbe. Ráismertet a képességeinkre, megnöveli a tehetségünkbe vetett ősbizalmat és emelővé teszi önértékelésünket.
Jupiter direktbe fordul az Alpheccával szemben
Jupiter a Kos csillagaiban stacioner, és éppen január 1-jén fordul direktbe, méghozzá az Északi Korona Alphecca (11.05.) csillagával szemben. Ez a Szűz és a Mérleg közötti terület az égi tudást, a valós kincseket horgonyozza le, a gyémánt minőségű tudásunkat és bölcsességeinket, plusz jótulajdonságainkat aktiválja be. Azt az emelő tudást horgonyozza le, melyet az emberek tudatukkal és tudatalatti szinten összegyűjtöttek családági szinten, azaz minden olyan összegzett tudást, emelő információkat, helytálló összegzéseket, melyeket évezredeken egymásnak továbbörökítettek és őriztek a nemzedékek. Ezáltal idén csak a legjobb elhatározásokat hozzuk meg, komolyan véve önmagunkat, feladatainkat, családági szerepeinket saját hatáskörben hatékonnyá tesszük erőnket, elvégezzük kitűzött tevékenységeinket, elérjük céljainkat, megvalósítjuk terveinket. Mindenkit megfelelően tisztelve, megbecsülve haladunk a helyes összetartás építésében, a tradicionális értékeinket összegezve pedig megtesszük a legjobb lépéseket a sikerek eléréséhez.
Jupiter így tökéletesen tereli vissza saját hatáskörbe az erőket, ezáltal a saját dolgainkkal, mint pl alkotással, teremtéssel, támogatással, egymás megsegítésével, tanulással, önfejlesztéssel, rendszerező tevékenységekkel foglalkozva automatikusan hagyjuk el a felesleges dolgokat és az ítéletet.
Emberiség szintjén is óriási támogatóerő ez, hiszen a saját életünkben elért eredmények, önfejlesztések elégedetté tesznek minket, mely által egymás bántása és az irigység automatikusan bomlik le. Gondolataink és cselekedeteink helyes irányba terelésére így érdemes figyelnünk egész évben!!! Jelszó tehát: Saját hatáskörömbe sorolható dolgaimmal foglalkozom és elérem a kiemelkedő eredményeket!
Szeretettel ajánlom az Évtervezőmet a rendszerezettség megéléséhez, valamint a Táplálkozás-Tan képzésemet a helyes önirányításhoz, figyelemösszpontosítás megteremtéséhez.
Az írás folytatódik....
Boldog és Sikeres ÚJÉvet Kívánok Mindenkinek!
Áldással és Szeretettel:
Klujber Katalin