2024 (4/2) Irányváltások, Emelő kommunikáció, Helyes elköteleződések, Társaink megbecsülése

2024

4/2:    Irányváltások, Emelő kommunikáció, Helyes elköteleződések, Társaink megbecsülése

Nap, Hold, Jupiter trigonnal indul az évkezdet, mely jól működtetett erőknél óriási emelkedést hoz és megteremti az ítéletmentességet. Általuk helyes empátiával fogadja el egymást minden ember, a célokat, terveket, igényeket, még a nemtetszést is empatikus önkifejezéssel nyilvánítjuk meg, azaz szeretettel és diszkréten adjuk társaink tudtára szükségleteinket, változásra való igényünket. Ebben az évben tehát emeljük kommunikációs formánkat, stílusossá tesszük önkifejezésünket. Tekintettel vagyunk egymásra a csiszolódási folyamatokban és megértjük egymás álláspontját, valamint az érdekeket. Rálátunk arra, hogy kinek mi a nehezebb, fizikailag, szellemileg, lelkileg, így örömmel támogatjuk egymást segítő szavainkkal, megbocsájtással, optimista szemlélettel.

A fényszög elegendő reményt ad a hit növeléséhez, így egyre erősebben bízunk abban, hogy emberiség szintjén is lépésről-lépésre megteremtjük a méltóságteljességet. A fényszög belső világunkban hozza először a felismeréseket, ezáltal szűkebb környezetünkben empatikusabban nyilvánulunk meg, mely előbb-utóbb körbegyűrűzik és bekúszik minden életterületre. A fényszög azonban felhívja a figyelmet, hogy a tudatosságunkat meg kell őriznünk ehhez…, azaz jó, ha a napokban megélt empatikusság példáit elraktározzuk emlékezetünkben, és helyesen vesszük elő őket mindig, pl év közben.

Azaz céltudatossá és következetessé válunk és helyes önirányítást teremtünk pl megfelelő étkezéssel, ezáltal kibillenthetetlenné és kiegyensúlyozottá válunk és ideális támaszok vagyunk környezetünknek. Így az összetartóerőket is könnyedén növeljük meg, mely meghozza a helyes együttműködést és az elégedettséget.

A Nap a Nyilas fejénél, válla vonalában haladva a célok tudatosítását, felvállalását hozza meg. Idén a Nap Pholus, Cupido együttállás is lelki céljainkat vetíti elénk nagy méretben, így lépésről-lépésre és könnyedén haladunk a megvalósítás felé előre. Olyan új irányokba lépünk és olyan tevékenységeket indítunk el, ami hosszútávra határozza meg elköteleződésünket. A külvilág számára lehet, hogy szokatlan szerepekben, mégis vágyaink alapján hozzánk közel álló témákban, szakmákban nyilvánulunk meg, nekilátunk a tanulásnak (tudományokban, szakmailag, nyelvi és ezoterikus/metafizikai területen), teljesen új tudást gyűjtünk, mellyel gyarapítjuk családági bölcsességeinket. Elvégezve a tanfolyamokat, iskolákat, képzéseket, megnő hitünk, önbecsülésünk több témakörben.

Mivel a megváltoztathatatlannak hitt helyzetek feloldása zajlik jelenleg, így:

Bátran vállaljuk fel céljainkat, mert van esély jóra változtatni azt is, amit röghöz kötöttnek hittünk életünkben! (szokások, szakma, stb)

Nap Pholus Cupido együttállás és fényszögei felnyitják a szemünket, kitágítják a tudatunkat az új szemléletre a valós lelki vágyaink felismeréséhez. 0:0-kor a Kelet pont a Gienah csillagnál található meg, mely a Corvus, Holló csillagkép gamma jele, mely útelágazásként szerepel, és felismerteti a képességeket, Szűz jelen csillagai alatt visszaterel a rendhez, az eredeti élettervhez, ahhoz a tehetséghez, melyet hordozunk zsigereinkben.

A Holló csillagkép felismerteti a kincseket, képességeket, melyekre koncentrálva sokkal nagyobb hittel lépünk a jövőbe.

Nagyon nagy irányváltások következnek!!

A Jupiter a Kos csillagaiban, a Nap a Nyilas fejénél a tudatosságot növelve az év végi átértékeléseket hozza meg, mely által feldolgozzuk a múltat, megértjük a miérteket, összefüggéseket, ezzel eljutunk a jelen következtetéseihez, valamint az új jövő felépítéséhez, ahogy a belső átértékelések alapján Mindannyian könnyedén tesszük rendezetté a mindennapjainkat, életterületeinket, jövőnket, megtesszük a helyes lépéseket céljaink eléréséhez.

A Jupiter január 1-ig felfelé tekerte a szőnyeget, felismertette, amit a szőnyeg alá söpörtünk, amire azt mondtuk: nem érdekes, már megszoktam, ilyen az élet, ez van, elfogadom, tudomásul veszem, ez ilyen…de valójában igazságtalannak éreztük ezen hatásokat az életünkben. A bolygó január 1-ig teljes tisztítást végzett, azaz a felismerések által meghozta a legideálisabb elköteleződéseket, megértette velünk, hogy mit, hogyan kezeljünk és milyen racionalitáselveket alkalmazzunk életünkben.

Január 1-től a „tisztított padlóra visszateríti a tiszta szőnyeget”, begyógyítja a sebeket, azaz gyógyírt hoz mindenre.

(Sokszor említettem, hogy a Föld bolygó erőteréből végleg (azaz a reinkarnációs körforgások végeztével) kimenni csak mosolyogva lehet, azaz minden korábbi sérülésből meg kell gyógyulnia az embernek…ezen folyamatok elkezdődtek. Tehát élethelyzeteinkben tapasztalunk olyan eseményeket, melyek engesztelésként érkeznek. Minden korábbi sérelmünket feloldva a bolygók hatásai jót, felszabadítást és megbocsájtást hoznak életünkbe.)

A Jupiter ugyanis a Lutetia kisbolygóval halad együtt a Kos csillagképben, általuk a korábbi időszakok hegei gyógyulnak be, pl: sérülések, belső-külső törések, barázdák hegesedése és gyógyulása zajlik minden emberben, ahogy a Jupiter az eseményeket a legigazságosabbá teszi életünkben, gyógyírt és helyes megoldást hoz problémáinkra és függőben lévő ügyeinkre.

Kiengesztel bennünket a szerencsés élethelyzetekkel, kitartásunk megteremtésével és céltudatosságunk erősítésével, így pl tanulás, teremtés során egyre nagyobb kompetenciát szerzünk életterületeinken, növeljük elismerésünket és ismertségünket a közösségekben, tehát alkotunk, gyarapítjuk a bölcsességet, valamint ennek hatására létrejövő eredményekkel, sikerekkel, elismerésekkel.

(Az írás folytatódik...)

Szeretettel ajánlom a Megértés Kapuja Ezoterikus Iskola képzéseit az ezotéria és a tudományok összekapcsolásához, önfejlesztésekhez. https://megerteskapuja.hu/tanfolyamok

A legnagyobb elégedettséget hozó évet kívánom Mindenkinek!

Áldással és Szeretettel:

Áldással és Szeretettel:

Klujber Katalin

megerteskapuja@gmail.com

#megerteskapuja #ezoteria #asztrologia #elorejelzes