Kedves Hírlevél-Olvasók!
Szeretettel küldöm a 2024. 46. hétre szóló csillagüzeneteket, valamint a tanfolyami ajánlókat, programlehetőségeket.
Megújulásban és megengedő szeretetben gazdag, mégis produktív hetet kívánok Mindenkinek!
Áldással és Szeretettel:
Klujber Katalin
I.
2024. 46. hét legfőbb csillagüzenete
Újra megkapott lehetőségek felhasználása, társak megtalálása, tiszta, méltó, kiegyensúlyozott életvitel megélése
Ítéletmentesség, egészséges élet, testi-lelki-szellemi egyensúly, tanulás, tanítás, önfejlesztések, új hobbi, új szabályok, új paraméterek, új közösségek, új prioritások, Szeretet kifejezése!
A Szaturnusz és november 11-18-ig stacioner, 19-én fordul direktbe, így elsőként felismerteti, hogy milyen rendszereket változtassunk meg gyakorlati szinten, a hétköznapjainkat hogyan éljük jól és elégedetten, mit tisztítsunk meg, hol tegyünk magunkat szabaddá, miként varázsoljuk felszabadítóvá körülményeinket. November 11-18 között Szaturnusz stacioner pozíciója megfelelő időt biztosít a fejlődésre, így örömmel és bátran visszük véghez terveinket, bevezetjük az új tiszta rendszereket, megértjük, hogy miért kellett visszakanyarodnunk néhány területhez, azok miért kerültek ismét terítékre, így méregtelenítünk, tisztítunk, rendezünk mindent, felhasználjuk újonnan kapott lehetőségeinket, kialakítjuk a helyes és egészséges életvitelt, mely valóban méltóságteljes.
A héten ehhez minden önmarcangolást könnyedén bontunk le, minden ítéletet automatikusan hagyunk el, bevezetjük az újdonságokat, teljesen új szemléletet, egészséges életkörülményeket és helyesen megengedő, szabad elveket hozunk létre.
Megérezzük, ahogy az égi-földi gondviselés által körénk rendeződik minden, beérkeznek a jó lehetőségek életünkbe, melyeket boldogan és helyesen használunk fel, így tiszta, jó érzésekkel megáldva optimistán viszonyulunk mindenhez.
Kapcsolatainkban is megbocsájtón, empatikusan közelítünk társainkhoz és gördülékenyen intézzük ügyeinket, megtaláljuk a legjobb megoldásokat mindenre, egymás igényeinek figyelembevételével létrehozzuk a legjobb társulásokat, tökéletes, harmonikus együttműködéseket.
Szeretet-önszeretet és az adok-kapok egyensúlyát is megtalálva nagy lépéseket teszünk a békés, változatos és mégis harmonikus élet felépítésében. Kialakítjuk a legjobb összhangot a közösségekben, ehhez megfelelően teremtünk, támogatunk és saját igényeinknek is helyesen engedünk teret.
A héten a kapcsolatokban jelentős átalakulásokat élünk meg, megtaláljuk társainkat, kifejezzük egymás felé érdeklődésünket, együttműködőszándékunkat, szeretetünket, nagyrabecsülésünket. Megértően kommunikálunk, jóra fordítjuk erőnket, megbocsájtunk és a múlton megfelelően felülemelkedve előretekintünk a szép, tiszta jövőre.
Ideálisan támaszkodunk egymásra, megnöveljük a bizalmat és a hitet. Megértjük, hogy az eddigi megélések (esetleges fent-lent helyzetek) kellettek, ugyanakkor sorsfordító módon rendezzük, ami korábban elveszett, helyessé tesszük értékrendünket, elhagyjuk a felesleges megfelelési kényszereket, mellyel megteremtjük a méltóságteljességet, megéljük a kiegyensúlyozottságot, meghittséget.
Mától a racionalitáselveket a gyakorlattal könnyedén egyeztetjük össze. Megértjük, hogy miként éljünk jól, s ehhez milyen témaköröknek, tevékenységeknek, társulásoknak nyíljunk meg.
így örömmel vetítjük ki pozitív jövőképeinket, bátorítjuk magunkat és egymást a közösségekben. Képességeinkre koncentrálva örömmel végezzük el feladatainkat, alkotunk, teremtünk és segítjük környezetünket. Létrehozzuk az új alapszabályokat, helyes pilléreket, kitűzzük a megfelelő határokat, működtetjük a legideálisabb mértéket.
Mostantól a számunkra legkedvesebb tevékenységeket helyezzük előtérbe, így létrehozzuk a boldog, minőségi életet. Az élet apró és nagy örömeit is felismerve, hálát adunk és kialakítjuk az inspiratív életérzéseket.
Az időt, a testi, lelki, szellemi igényeinket, idő rövidségét figyelembevéve meghatározzuk életünk alappilléreit és élhető elvárásokat támasztunk magunk és társaink felé a közösségekben. Optimalizáljuk a megfeleléseket, elfogadjuk képességeinket, pozíciónkat, növeljük önbizalmunkat, hitünket.
Kialakítjuk a tökéletes koncentráltságot, helyes magabiztosságot a jól összpontosított figyelmünkkel, ideális idő-energiagazdálkodást, helyes ritmust-ciklust élünk meg.
Külső-belső beszélgetéseinkben felismerések születnek, mely alapján újragondolva a fontossági sorrendet új prioritásokat hozunk létre, így a munkára, teremtésre, családra, közösségi életre is megfelelő figyelmet szentelve megéljük és megtartjuk a kiegyensúlyozottságot életterületeinken.
Így a napokban ügyesen optimalizáljuk az eltolódásokat energiagazdálkodásban, időben, ehhez új szabályokat, jó szokásokat, hatékony, egészséges életvitelt vezetünk be, (pl sportolás, étkezés, aktivitás, összpontosított feladatellátások és felszabadított pihenés témakörében)
Könnyedén figyelünk oda mindenre, ami fontos és lényeges, bátran foglalkozunk azzal, ami a legjobban érdekel bennünket, folyamatosan megújítjuk minden életterületünket. Párhuzamosan is több témakörrel foglalkozva kiteljesítjük sokszínű egyéniségünket.
Megértjük, hogy miben akarjuk fejleszteni magunkat és megtaláljuk a legjobb módját ennek, kapcsolódunk azon közösségekhez és nyitunk azon szakmai + hobbiterületek felé, mely számunkra a legelőnyösebb. Tanulunk, tanítunk gyakorlatiasan és örömmel, melyben elérjük a legkiemelkedőbb sikereket, megtapasztaljuk az elégedettséget.
Régóta húzódó ügyeinkben is jelentőset lépünk előre, hosszú évek munkáinak gyümölcse érik be, ehhez elvégezzük háttértevékenységeket, kutatómunkákat, legfontosabb teendőket, így befejezzük azon munkafolyamatainkat, amit szükséges, megtaláljuk a legjobb megoldásokat és lendületesen kiteljesítjük őket, mellyel megéljük a szabadságot, könnyedséget.
Jelen időszakban így megérezzük, hogy ami korábban (pl májusban/esetleg előző években) elcsúszott, elúszott, széthullott, elveszett, az most rendeződik novemberben! Minden helyreigazodik, kialakul a rend, a harmónia, béke, elvárásaink szerint alakulnak a körülmények, így a befektetett energiákért a honoráriumok megérkeznek.
A magasabb szintre emelkedések így november 11-től legalább 2025. február 8-ig következnek a Szaturnusz Jupiternek köszönhetően (+utána 02.21-23-ig, 02.28!!!!!, március 2-11-ig!!) így a gyakorlatban is meghozzák a befektetett energiákért a jutalmat, dicséretet.
A Föld felé irányuló és általunk befogadott erőkkel az átlátható, tiszta, megfelelően egyszerű, de inspiratív életet hozzuk létre, növeljük életkedvünket, melyet hosszútávon is helyesen őrzünk meg.
Tényleges Harmónia Megteremtését, függések lebontását, élethelyzetek felhangolását, béke megélését, örömteli új kezdetet, helyes prioritások kialakítását, valós társak megtalálását, célok elérését és a legjobbakat kívánom Mindenkinek!
2024. 46. hét hétköznapjaira szóló csillagüzenetek: (2024.11.11 – 11.17)
A többes szám első személyben megfogalmazott napi írásokat hangosan olvasva pl reggelente a Csillagok által aktivált energiáira, adott nap témakörére helyesen hangoljuk fel energetikai rendszerünket, mivel a pozitív szóhasználat jó irányba tereli az erőket, berendezi a teret a sikerekhez, ideális hitet, magabiztosságot, koncentráltságot ad az emelő élményekhez, így általuk lendületesen végezzük el a legjobb cselekedeteket, megtapasztaljuk a kiemelkedő eredményeket, megéljük az elégedettséget.
(A hangok, frekvenciák ránk gyakorolt hatását, mint fenti metodika lényegét is a Lélek-Tan tanfolyamban ismertetem. https://megerteskapuja.hu/lelektan)
2024.11.11. Hétfő: Az élet és az idő megbecsülése
Megbocsájtás, tiszta kommunikáció, ítéletmentesség, új szabályok, helyes időgazdálkodás, racionalitás, koncentráció, új ötletek megvalósítása, megújulás, felszabadítás
Ma bevezetjük az újdonságokat a gyakorlati életünkbe, tökéletesítjük idő-energiagazdálkodásunkat, koncentráltan végezzük el tevékenységeinket, minden percet megbecsülve megfelelő energiát fordítunk a teremtésre, munkára, közösségi életre, a szépség, lágyság, béke megteremtésére, működtetésére, így komoly felszabadítást és átalakulást élünk meg, helyesen alkalmazzuk a racionalitáselveket, (pl figyelembe vesszük, hogy az idő véges), ezért új szabályokat hozunk létre, melyeket következetesen tartunk be.
FELÉPÍTJÜK ÉS JÓL MŰKÖDTETJÜK A STÍLUSOS, MINŐSÉGI, HARMONIKUS ÉLETET, melyet hosszútávon is könnyedén megtartva megéljük a boldogságot, kiegyensúlyozottságok, elégedettséget.
Ma tisztán kommunikálunk, megbocsájtunk, empatikusan viszonyulunk társainkhoz és magunkhoz, a múlthoz és a történtekhez, így örömmel tekintünk a jövő felé és célorientáltan valósítjuk meg legtisztább jövőképeinket. Létrehozzuk a megfelelő társulásokat, emelővé tesszük kapcsolatainkat és bátorítjuk egymást a közösségekben.
Kifejezzük vonzódásunkat társaink felé és helyesen köteleződünk el szakmailag és a magánéletben. MOSTANTÓL A SZÁMUNKRA LEGKEDVESEBB TEVÉKENYSÉGEK ÉS KÖZÖSSÉGEK FELÉ ORIENTÁLÓDUNK, és
megszüntetjük előnytelen függéseinket, magunk mögött hagyjuk a szenvedélybetegségeket, megfeleléseket. A harmónia és a helyes életkörülmények kialakításával tökéletesítjük életvitelünket, így megéljük a boldogságot, meghittséget.
Harmonikus élet felépítését kívánom Mindenkinek!
2024.11.12. Kedd Sorsfordítás, függőség megszüntetése, erő helyes irányba terelése, TISZTASÁG létrehozása, nagy lépések a tiszta jövő megteremtéséhez
Ma megtesszük a sorsfordító lépéseket a tisztaság megteremtéséhez, bátran, boldogan haladunk előre lelkünk vágyát követve. Kialakítjuk a legnagyobb harmóniát, empátiát, helyes stílust, magas minőséget magunk körül, kapcsolatainkban, hozzáállásunkban és a közösségekben, kifejezzük a bennünk lévő szeretetet, mellyel elérjük az elégedettséget.
Új életvitelt vezetünk be, magunk mögött hagyjuk a függőségeket, szenvedélybetegségeket. Célorientálttá válva haladunk előre és felépítjük szép, tiszta jövőnket, melyet könnyedén hozunk létre. Kialakítjuk az új szokásokat, letisztult körülményeket. Kivetített és társainkkal is egyeztetett jövőképeinkkel, megfelelően köteleződünk el kapcsolódásinkban, és szakmánk felé is lelkünk hangjának megfelelően.
Így ma helyes irányba tereljük erőnket, életünket, gyakorlatiasan gyorsan, lendületesen és precízen végezzük el teendőinket, tökéletesítjük idő-energiagazdálkodásunkat, koncentrálttá válunk és elérjük a sikereket.
Ma elégedetté válunk a tisztaság megteremtésével, új szokások (viszonyulás) bevezetésével, mely által egyértelművé, átláthatóvá téve körülményeinket megéljük a felszabadítást, megnyugvást, örömet, békességet.
Régi, előnytelen minták és függés elengedését, tiszta jövő felépítését, célorientált előrehaladást, helyes elköteleződéseket kívánok Mindenkinek!
2024.11.13. Szerda Új célok, helyes érdekképviselet, kapcsolatok rendezése, közös nevező megtalálása, boldogság, béke
Ma megértjük, hogy mit kell feláldoznunk a tiszta jövő felépítéséhez, kapcsolataink rendezéséhez, a kiegyensúlyozottság megteremtéséhez, sikerek eléréséhez, így bátran tesszük meg a lépéseket lelkünk vágyának követésével.
Igazságot, rendet teszünk és bevezetjük az új rendszereket, a jó szabályokat, helyes arányokat életterületeinkre, teljesen új elvek szerint haladunk előre. Tiszteljük egymást, magunkat és a minket körülvevő paramétereket, így megfelelően egyeztetjük érdekeinket, megbecsüljük pozíciónkat, képességeinket. Megtaláljuk a közös nevezőt és létrehozzuk a legjobb társulásokat, ideális szövetségeket. Helyesen egyeztetjük és képviseljük érdekeinket, alkalmazzuk a megfelelő racionalitáselveket, rendet és igazságot téve megéljük a kiegyensúlyozottságot, boldogságot, békességet.
Legméltóbb, legsikeresebb élet felépítését, feladatok precíz, gyors, lendületes elvégzését kívánom Mindenkinek!
2024.11.14. Csütörtök Sorsfordító újdonságok bevezetése, új elvek, hit a közösség erejében, kapcsolatok erősítése, szeretet kifejezése
Ma teljesen új világlátással szemléljük életünket, bevezetjük az újdonságokat, új szabályokat, új paramétereket, helyes fontossági sorrendet, így megújítjuk minden életterületünket.
Az időt, a testi, lelki, szellemi igényeinket, idő rövidségét figyelembevéve meghatározzuk életünk alappilléreit és élhető elvárásokat támasztunk magunk és társaink felé a közösségekben. Optimalizáljuk a megfeleléseket, elfogadjuk képességeinket, pozíciónkat, növeljük önbizalmunkat, hitünket.
Teljesen új, egészséges életvitelt formálunk, ahol megfelelő sportolási-táplálkozási szokásokat, helyes időgazdálkodást hozunk létre. Megteremtjük a következetességet, megfelelő szabadságot, harmóniát, békességet.
Helyes időt, energiát fordítunk a közösségekre, kapcsolatok felhangolására, emelésére, kifejezzük társaink értékességét, fontosságát, napvilágra hozzuk nagyrabecsülésünket, áramoltatjuk a szeretetet. Megértően kommunikálunk, jóra fordítjuk erőnket, megbocsájtunk és a múlton megfelelően felülemelkedve előretekintünk a szép, tiszta jövőre.
Ma és a héten a kapcsolatokban jelentős átalakulásokat élünk meg, megtaláljuk társainkat, kifejezzük egymás felé érdeklődésünket, együttműködőszándékunkat, szeretetünket. Megértjük, hogy az eddigi megélések (esetleges fent-lent helyzetek) kellettek, ugyanakkor sorsfordító módon rendezzük, ami korábban elveszett, helyessé tesszük értékrendünket, mellyel megteremtjük a méltóságteljességet, megéljük a kiegyensúlyozottságot, meghittséget.
Harmonikus, egészséges, szeretetteljes élet felépítését kívánom Mindenkinek!
2024.11.15. Péntek Vágyak beteljesítése, legjobb megoldások megtalálása, kiteljesítése, gyakorlatiasság, lendület, határozott lépések a rendszerek alkotásában, magas minőségű élet megéléséhez
Mától ismét előrehalad a Szaturnusz az égen, így mi is minden gyakorlati lépésünkkel nagy léptékben haladunk előre szép tiszta jövőnk felépítésében, megtesszük a tőlünk telhető legtöbbet a bőség, jólét megéléséhez, az előnyös életvitel kialakításához, helyes rendszerek megteremtéséhez, így MINDEN, amiben eddig elakadást éreztünk, az útjára indul, MEGOLDÓDIK A LEGJOBB, LEGMAGASABB SZINTEN.
Mától gondolatainkat érzéseinkkel, vágyainkat lehetőségeinkkel megfelelően egyeztetjük össze, következetesen teremtünk, alkotunk, támogatunk és segítjük a közösségeket. Gyakorlatiasan és jól oldunk meg mindent, megéljük a boldogságot, beteljesedettséget.
Letisztult, felismert, valós és reális jövőképekkel végezzük teendőinket, megfelelő racionalitással céltudatosan érjük el a sikereket. Elégedetté tesszük magunkat és környezettünket.
Vágyak beteljesítését, helyes rendszerek alkotását, egészséges életvitel bevezetését kívánom Mindenkinek!
2024.11.16. Szombat Céltudatos, tiszta, rendezett élet létrehozása, karmikus minták feloldása, hit növelése, társak és jó megoldások megtalálása, projektek és kapcsolatok kiteljesítése
Ma csak jóra, a tisztaság, rendezettség létrehozására, sorsfordító örömteli újdonságok bevezetésére használjuk erőnket. Teljes tudatossággal cseréljük le szokásainkat, felhangoljuk életminőségünket, egészségessé és minőségivé formáljuk körülményeinket, életvitelünket. Minden karmikus mintától könnyedén szabadulunk meg, megnöveljük jóba és képességeinkbe vetett hitünket, aktívvá válunk, felépítjük szép, tiszta jövőnket.
Megtaláljuk a valós párunkat, társainkat projektjeinkhez és a magánéletben, így bízva az égi-földi gondviselésben megnyílunk egymásnak és kifejezzük a bennünk élő szeretetet.
Felismerjük a legjobb megoldást mindenre, könnyedén teljesítjük ki kreatív, új ötleteinket, így sorsfordító megújulást tapasztalunk meg, mellyel elérjük az elégedettséget.
Céltudatos, tiszta, rendezett életkörülmények létrehozását, szokások megújítását, társ megtalálását, kapcsolatok kiteljesítését kívánom Mindenkinek!
2024.11.17. Vasárnap Időgazdálkodás újrakalibrálása, aranyközépút megteremtése, aktivitás, örömök, kreatív új tevékenységek megélése
Ma zseniális ötleteink és kreativitásunk kiteljesítésére, használjuk erőinket, így szabadon, örömmel alkotunk, támogatunk, teremtünk, elvégezzük a hasznos tevékenységeket, elérjük a legnagyobb termékenységet és a kiemelkedő eredményeket.
Megértjük és jól alkalmazzuk z idő-energiagazdálkodási elveket, tudatosítjuk, hogy mennyi idő áll rendelkezésünkre a feladataink elvégzéséhez, az élet szépségeinek megéléséhez, így örömmel változtatunk stratégiánkon, ahol kell. Megnyílunk az utazásnak, kreatív új tevékenységeknek, közösségi életnek, Hasznosan, aktívan töltjük napjainkat mától kezdve.
Mindenben a helyes aranyközéputat működtetve megnyílunk az utazásnak, kreatív, új tevékenységeknek, hobbinak, örömöknek, helyes közösségi életnek. Boldogan támogatjuk egymást jószóval és cselekedettel, nagyra értékeljük és megbecsüljük egymás képességeit, így növeljük a jóba/jóságba vetett hitet.
Érdekegyeztető külső-belső kommunikációnkkal megértjük egymás álláspontját és helyes megállapodásokat kötünk és közös nevezőre hozzuk a gondolatokat, érzéseket. Ítéletmentessé válva megbocsájtunk mindenkinek. Teljesen új, jó irányba indulva emeljük társainkat, magunkat és a közösségeket, így elérjük az elégedettséget.
Helyes életütem létrehozását, jókapcsolatok megteremtését, kiegyensúlyozott és egészséges életkörülményeket kívánok Mindenkinek!
II. Programajánló:
Táplálkozás-Tan©
MÉG LEHET CSATLAKOZNI!
Idén ősszel indul részletes, átfogó Táplálkozás-Tan képzésem, melyet megfelelő létszám esetén személyesen és online tartok meg.
Főbb témakörök:
• Táplálkozás alapelvei korosztályonként és egységes szemléletben, Emésztőrendszer és biológiai óra működése, alapismeretek
• Elemek-Tana
• Mikro- és Makrotápanyagok (Vitaminok, ásványi anyagok, nyomelemek, víz, fehérjék, zsírok, szénhidrátok) és hatásuk a vérösszetevőkre, egészségre, mentalitásra, érzelmekre, testre
• Táplálkozástípusok és személyiségtípusok (pl idegrendszer, emésztőrendszer, hormonrendszer, vércsoport, kínai és ayurvédikus táplálkozás és a rendszerek összehangolása, táplálkozási alapelvek és személyiségtípusok alakulása többféle szemléletben
• Testi tünetek, érzékenységek, valamint azok pszichoszomatikája és kiküszöbölése
• Konyhatechnológiai eljárások, superfoodok, helyettesítők, édesítők, gyógynövények, fűszerek
• Diéták, Kúrák, Méregtelenítés, Speciális táplálkozás (pl sporttáplálkozás, valamint érzékenységek, egészségügyi, mentális, emésztőrendszeri, lelki okok miatt kialakított táplálkozási minták)
• Étrendek, Gyakorlati elemek
• Saját étkezési metodika kidolgozása
8-15 óráig tartó hétvégi teljes napos képzés időpontjai: 2024.11.23. 2024.12.14. 2025.01.11. 2025.02.08. 2025.03.08.
17-20 óráig tartó online képzés időpontjai:
2024.11.08., 2024.11.15.,
2024.11.29., 2024.12.13., 2025.01.10.
2025.01.17., 2025.01.24.
2025.02.07., 2025.02.14.
2025.03.07., 2025.03.14., 2025.03.21.
A képzés feladatokkal tűzdelt gyakorlatias és holisztikus szemléletű tanfolyam lesz, melyet hétvégi kurzus esetén havonta egy alkalommal, hétközi kurzus esetén ennek megfelelően 2-3 délután tartok meg. Ár: Havi 24.000 Ft, így a teljes tanfolyam kedvezményes díja: 120.000.- Ft, mely a délutáni képzéseknél is ugyanígy jön ki végeredményében. azaz alkalmanként 10.000 Ft lesz.
A két képzésen ugyanaz a tananyag kerül átbeszélésre, ha valaki valamelyik alkalmon nem tud részt venni, a párhuzamos kurzuson pótolhatja ezt.
Vizsga a képzés végén nincsen. A képzés elvégzéséről a Felnőttképzési Adatszolgáltatási Rendszerből központilag egyedi sorszámmal ellátott névre szóló Tanúsítvány kiállításra van lehetőség, mely a szakmai kompetenciát növeli meg és igazolja a képzésen való részvételt.
Részletek a https://megerteksapuja.hu/taplalkozastan oldalon találhatók meg.
A képzésekre jelentkezni a https://megerteskapuja.hu/jelentkezes felületen lehet.
Személy-tértisztítás
Önálló délutáni tanfolyamként, és hétvégéken induló Pszichotronikus képzésekben.
Személy-és tértisztítás délutáni képzés indul Székesfehérváron személyesen és az online térben, ahol elméleti és gyakorlati tudást kap a terekről, tisztítás módszereiről az egészség megteremtéséhe. Főbb témakörök röviden:
- Auramező felépítése
- Terek energetikai felépítése
- Entitások, sugárzások, pozitív-negatív erőterek
- Aura-csakratisztítások, Térszerkezetek
- Személyek, Terek tisztítása fizikailag, energetikailag minden szinten többféle módszerrel
- Terek támogatóereje az egészség megteremtésében
- Védelmek
- Energetikai mérések, szenzibil, inga, stb eszköz használat, meditációk és feltöltések
Beszélünk többek között a hálórendszerekről, entitásokról, tapasztalatok energiáiról, terek, területek, otthonok, vállalkozások, városok, megyék, országok energiáiról a tisztítási módszerek ismertetésével, emellett pl az elhunyt emberek, kisállatok lelkeiről és a temetők energiáiról, mely főként hasznos lehet a Mindenszentek közeledtével.
Jelentkezni a https://megerteskapuja.hu/jelentkezes oldalon lehet.
A képzésen való részvétel díja: 30 ezer Ft/fő személytisztítás és tértisztítás esetében.
Időpontok: Október 29, November 5,12,19 délután 17-20 óráig önálló képzés keretében, de a tanfolyam elérhető a hétvégéken induló Pszichotronika tanfolyamok keretében.
2024.11.17-től Székesfehérváron, 2024.11.10-től Zalaegerszegen, 2024.11.30-tól Budapesten
Szeretettel várom, akit az Égiek hozzám vezetnek!
Angyal- Tan© Angyalkommunikációs tanfolyam indul hétköznap délutáni képzésként Székesfehérváron és online felületen
Témakörök:
1-2. alkalom: 2024.11.26. és 2024.12.06. 17-20 óra
- Megismerkedés az éteri létezőkkel
- Őrangyal, Napi rutingyakorlatok
- Természet Angyalai
- Arkangyalok
3-4. alkalom: 2025.01.09. és 2025. 01.16. 17-20 óra
- Angyali hierarchia szintjei, tagjai
- Szentek, Felemelkedett mesterek
- Megismerkedés Felsőbb énnel, Lélekkel
- Univerzumok és Világunk felépítése
A képzést szeretettel ajánlom azoknak, akik szívesen megismerkednének:
- az angyali világgal, hierarchikus felépítésével
- angyalkommunikáció többféle lehetőségével, akik
- a belső világukban nagyobb magabiztosságot keresnek,
- kérdéseikre helyes választ, életükhöz pedig iránymutatást szeretnének.
Jelentkezni a megerteskapuja@gmail.com emailen lehet.
Szeretettel fogadom a Jelentkezőket!
Csakra- Tan© Csakraharmonizáló tanfolyam indul online felületen
Testi-lelki-Szellemi csakraközpontok megismerésére irányuló tanfolyamsorozat a Megértés Kapuja Ezoterikus Iskola bejelentett képzése, mely 2024.12.03 – 2024.01.28-ig kedd délutánonként 17-20 óráig hallgatható meg online felületen, ahol a 7 alapcsakraközpont mellett legalább további 21 központ működésével, hatókörével és fizikai, energetikai, érzelmi felhangolási módszereivel ismerkedhet meg.
Jelentkezni a megerteskapuja@gmail.com emailcímen lehet.
CSAKRA-TAN 1. 2024.12.03. 17-20 óra
CSAKRA-TAN 2. 2024.12.10. 17-20 óra
CSAKRA-TAN 3. 2024.12.17. 17-20 óra
CSAKRA-TAN 4. 2025.01.07. 17-20 óra
CSAKRA-TAN 5. 2025.01.14. 17-20 óra
CSAKRA-TAN 6. 2025.01.21. 17-20 óra
CSAKRA-TAN 7. 2025.01.28. 17-20 óra
Kristály- Tan© és Korok-Tana© tanfolyam indul online felületen
A Kristály-Tan© a Megértés Kapuja Ezoterikus Iskola képzési programmal rendelkező, bejelentett képzése, mely a kristályok keletkezését, csoportosítását, hatókörét, használati és tisztítási módjait ismerteti meg, pl fizikai, érzelmi és energetikai szinten, ezzel együtt a kristályvízkészítés, kristályprogramozás többféle lehetőségét mutatja be, ráláttat a kristályok használatára fizikai, energetikai szinten, szellemi, lelki szinten, függetlenül attól, hogy maguk az ásványok éppen a gyakorlatban velünk vannak-e.
A Kristály-Tan szorosan kapcsolódik a Korok-Tanához, mely a Földön élő civilizációk egymást követő váltakozását mutatja be, ennek folyamatát, ciklusok szükségességét tárja fel, valamint a korábbi korokban élt emberek kristályokhoz való viszonyát, kristályhasználati módszereit ismerteti meg.
A Kristály-Tan© tanfolyamot 2024.10.31-2024.11.21. között csütörtök délutánonként 17-20 óráig hallgathatja meg.
A Korok-Tana© tanfolyamot 2024.11.28-2024.12.19. között csütörtök délutánonként 17-20 óráig ismerheti meg.
Jelentkezni lehet a megerteskapuja@gmail.com emailcímen.
Kristály-Tan 1. 2024.10.31. 17-20 óra
Kristály-Tan 2. 2024.11.07. 17-20 óra
Kristály-Tan 3. 2024.11.14. 17-20 óra
Kristály-Tan 4. 2024.11.21. 17-20 óra
Korok-Tana 1. Atlantisz, Lemúria 2024.11.28. 17-20 óra
Korok-Tana 2. Atlantisz, Lemúria 2024.12.05. 17-20 óra
Korok-Tana 3. Atlantisz, Lemúria 2024.12.12. 17-20 óra
Korok-Tana 4. Atlantisz, Lemúria 2024.12.19. 17-20 óra
PSZICHOTRONIKA egykori "Lélek-Szellemgyógyász" képzés indul
2024.11.17-től Székesfehérváron
2024.11.10-től Zalaegerszegen,
2024.12.15-től Budapesten
melynek első két napja a személy-és tértisztítás lesz.
A pszichotronika képzés a korábbi metodika szerint, az eredeti ismeretekkel és további plusz újításokkal és új elemekkel, mely intenzív képzésként havonta egy teljes hétvégi napot vesz igénybe.
A képzés ajánlott a spiritualitás, ezotéria és az "energiagyógyászat" iránt érdeklődőknek, valamint azon pszichotronikusoknak is, akik szeretnék frissíteni a tudásukat, feleleveníteni a belső összefüggéseket, megismerni az újításokat és szeretnék megtalálni a további spirituális tanokkal való egységet, valamint a pozitív szemléletet, ezzel együtt a napok második felében gyakorolni szeretnének!
A tanfolyam személyesen érhető el, elvégzéséhez előképzettség nem szükséges.
A tanfolyamon szenzibilvásárlásra is lehetősége lesz, azonban ezek beszerzése nem kötelező természetesen.
A képzés elvégeztével van lehetőség vizsgázásra, tanúsítvány kiállítására magyar és angol nyelven.
Jelentkezni és részletekről érdeklődni a megerteskapuja@gmail.com emailcímen lehet.
Szeretettel fogadom, akit az Égiek hozzám vezetnek!
III. Tanfolyamok, programok:
Szívből ajánlom az alábbi programokat a boldog élet felépítéséhez, melyek személyesen és távban is elérhetőek, részletek az órarendben találhatók meg:
Pszichotronikus találkozó délutáni workshopok indulnak hamarosan!
TÁPLÁLKOZÁS -TAN 1./12. du. Székesfehérvár és online 17-20 óra 2024.11.08.
PSZICHOTRONIKUS KÉPZÉS Gyakorló nap Veszprém +Székesfehérvár 2024.11.09. (8-15-ig)
PSZICHOTRONIKUS KÉPZÉS 1. Zalaegerszeg 2024.11.10. (8-15-ig)
Személy-Tértisztítás délutáni képzés 4/3 2024.11.12. 17-20 óra
Kristály-Tan 3. 2024.11.14. 17-20 óra
TÁPLÁLKOZÁS -TAN 2./12. du. Székesfehérvár és online 17-20 óra 2024.11.15.
PSZICHOTRONIKUS KÉPZÉS 9. Szombathely 2024.11.16. (8-15-ig)
PSZICHOTRONIKUS KÉPZÉS 1. Székesfehérvár 2024.11.17. (8-15-ig)
Személy-Tértisztítás délutáni képzés 4/4 2024.11.19. 17-20 óra
!!!TERVEZÉS-Tan 2024.11.21. 17-20 óra
!!! PSZICHOTRONIKUS KÉPZÉS 7. Zalaegerszeg 2024.11.22. (8-15-ig)
!!! PSZICHOTRONIKUS TALÁLKOZÓ és GYAKORLÓ NAP Zalaegerszeg 2024.11.22. (18-20-ig)
TÁPLÁLKOZÁS -TAN 1. Szombathely és online 8-16 óra 2024.11.23.
PSZICHOTRONIKUS KÉPZÉS VIZSGA Székesfehérvár 2024.11.24. (10-15-ig)
Angyal-Tan 4/1. 2024.11.26. 17-20 óra
!!!TERVEZÉS-Tan 2024.11.28. 17-20 óra
TÁPLÁLKOZÁS -TAN 3./12. Székesfehérvár és online 17-20 óra 2024.11.29.
CSAKRA-TAN 1. 2024.12.03. 17-20 óra
Korok-Tana 1. Atlantisz, Lemúria 2024.12.05. 17-20 óra
Angyal-Tan 4/2. 2024.12.06. 17-20 óra
CSAKRA-TAN 2. 2024.12.10. 17-20 óra
Korok-Tana 2. Atlantisz, Lemúria 2024.12.12. 17-20 óra
TÁPLÁLKOZÁS -TAN 4./12. Székesfehérvár és online 17-20 óra 2024.12.13.
TÁPLÁLKOZÁS -TAN 2. Szombathely és online 8-16 óra 2024.12.14.
PSZICHOTRONIKUS KÉPZÉS 1. Budapest 2024.12.15. (8-15-ig)
CSAKRA-TAN 3. 2024.12.17. 17-20 óra
Korok-Tana 3. Atlantisz, Lemúria 2024.12.19. 17-20 óra
PSZICHOTRONIKUS KÉPZÉS 8. Zalaegerszeg 2024.12.21. (8-15-ig)
TÉLI NAPFORDULÓ ELŐADÁS ÉS MEDITÁCIÓ Zalaegerszeg 2024.12.21. (16:30-18:00-ig)
CSAKRA-TAN 4. 2025.01.07. 17-20 óra
Angyal-Tan 4/3. 2025.01.09. 17-20 óra
TÁPLÁLKOZÁS -TAN 5./12. Székesfehérvár és online 17-20 óra 2025.01.10.
TÁPLÁLKOZÁS -TAN 3. Szombathely és online 8-16 óra 2025.01.11.
CSAKRA-TAN 5. 2025.01.14. 17-20 óra
Angyal-Tan 4/4. 2025.01.16. 17-20 óra
TÁPLÁLKOZÁS -TAN 6./12. Székesfehérvár és online 17-20 óra 2025.01.17.
PSZICHOTRONIKUS KÉPZÉS 9. Zalaegerszeg 2024.01.18. (8-15-ig)
CSAKRA-TAN 6. 2025.01.21. 17-20 óra
TÁPLÁLKOZÁS -TAN 7./12. Székesfehérvár és online 17-20 óra 2025.01.24.
CSAKRA-TAN 7. 2025.01.28. 17-20 óra
TÁPLÁLKOZÁS -TAN 8./12. Székesfehérvár és online 17-20 óra 2025.02.07.
TÁPLÁLKOZÁS -TAN 4. Szombathely és online 8-16 óra 2025.02.08.
TÁPLÁLKOZÁS -TAN 9./12. Székesfehérvár és online 17-20 óra 2025.02.14.
TÁPLÁLKOZÁS -TAN 10./12. Székesfehérvár és online 17-20 óra 2025.03.07.
TÁPLÁLKOZÁS -TAN 5. Szombathely és online 8-16 óra 2025.03.08.
TÁPLÁLKOZÁS -TAN 11./12. Székesfehérvár és online 17-20 óra 2025.03.14.
TÁPLÁLKOZÁS -TAN 12./12. Székesfehérvár és online 17-20 óra 2025.03.21.
CSILLAG -TAN Székesfehérvár és online 17-20 óra 2025.03.28.
Kérdéseivel a megerteskapuja@gmail.com emailen, +36307373453 telefonszámon kereshet.
IV. Konzultációk
Szeretettel fogadom jelentkezését a konzultációkra, elemzésekre pl az alábbi témakörökben:
Asztrozófiai / Számmisztikai / Atlantiszi / Tarot elemzés /Éves előrejelzések
Szervek, Testtájak energetikai felhangolása
Táplálkozási tanácsadás, Meridiánpályák
Testdiagnosztika Energetikai állapotfelmérések, …stb
Időpontok:
RUGALMASAN SZEMÉLYESEN ÉS ONLINE FELÜLETEN
Jelentkezni a https://megerteskapuja.hu/konzultacio_jelentkezes oldalon, érdeklődni a megerteskapuja@gmail.com emailcímen lehet.
Legyen Mindenki életébe Szeretet és Béke!
Klujber Katalin