Heti energiák a csillagüzenetek alapján:
Képességek és helyes irányok feltárása, hit növelése, művészi megnyilvánulások, támogatóerő kiteljesítése, gyakorlati élet frissítése, sikerek elérése
A héten rálátóképességünk megfelelő erősítésével felismerjük adottságunkat, tehetségünket, mellyel jelentősen növeljük meg hitünket, ezáltal visszatérve az égi igazsághoz, helyes értékrendhez, visszahozva és kiteljesítve az Isteni tudást bölcsességet gyakorlati életünkbe a bölcs emelkedettséget tapasztaljuk meg. Így az elmúlt két év belső fejlődésének gyümölcsét érezve, annak pozitív hatását a külvilágban bölcsen megnyilvánítva, közösségekbe visszatérve, a valós szeretetet, emelkedettséget hozzuk létre.
Így a héten kapcsolatainkat ideálisan frissítve, társainkat, égieket, önmagunkat tisztelve megbecsülve, az időgazdálkodást helyesen átértékelve optimális irányba tereljük figyelmünket. Céltudatosságot megélve, jóravaló tulajdonságainkkal, művészi képességeinkkel teljesítjük ki életterületeinket, ahol legaktuálisabb teendőinket égi céljaink alapján örömmel végezzük el, mely során lendületesen, aktívan éljük meg bölcs támogatóerőnket, megmentő szerepeinket, ezáltal emelő kommunikációt élünk meg, tiszta jövőképeket éltetve, kiteljesítve bölcsen vezetjük be újdonságokat életterületeinkre, mellyel bőséget, jólétet, külső-belső gazdagságot hozunk létre, így ideális önérvényesítéssel szív szerinti teendőkben nyilvánulunk meg, melyeket teljesítve egyéni, családi és nemzeti szinten hosszú ideje fennálló életvitelbeli mintáinkat újítjuk meg.
Teremtő-alkotót-támogatóerő helyes kiteljesítését, jelentős eredmények, sikerek elérését, közösségi szerepeket emelését kívánom Mindenkinek, mely során megéljük a magas szintű hitet, szeretetet!
2022.01.17. Hétfő Gyakorlati élet frissítése, bölcs égi-földi együttműködések megélése, támogatóerő kiteljesítése
Ma álmaink, sugallataink, égi-földi kommunikációnk megfigyelésével ideálisan ismerjük fel az éteri világ üzeneteit, helyes támogatóerőnket, így megfelelő belső szemlélődéssel megérzéseink megerősödésével valós vágyainkat, képességeinket és a közösségi igényeket ismerjük fel, mely során tudatosságunk növelésével, érzelmeink-gondolataink egyeztetésével az emelkedést hozó teendőinket végezzük el, bölcsen teljesedünk ki helyes segítségnyújtásokban, közös és egyéni projektjeinkben a közösségek emelésére, így valós lelki indíttatásunkat követve, bölcs alkotó-teremtő-támogatótevékenységekben nyilvánulunk meg, mely során helyesen vezetjük be az újdonságokat életünkbe. Így szív szerinti teendőinket ideálisan előtérbe helyezve és örömmel, pontosan elvégezve precízen teljesítjük be életterveinket, mellyel családi, egyéni szinten is emelkedést hozó sorsfordítást élünk meg.
Ma bölcs rálátóképességünk növelésével így optimálisan határozzuk meg az új irányokat életünkben, ahol a helyes értékrendhez, kapcsolatainkhoz, művészetekhez visszatérve, gyakorlati létünket frissítjük fel, életvitelünk, rendszereink, hivatásunk, érzelmi viszonyulásunk megújításával hosszú ideje fennálló mintáinkat és égi-földi kapcsolatainkat emeljük fel, mely során a megbecsülés, tisztelet, elfogadás energiáival a közösségi szeretetet, egységet, elégedettséget éljük meg. .
Ma visszatérő élethelyzeteinkben a mintákat, szokásokat felismerve, erőnket, figyelmünket helyes irányba terelve, önkifejezésünket, véleményünket, működési mechanizmusainkat frissítjük fel, ahogy jóságunkba vetett hit növelésével érzelmi világunk ideális megújításával emelő sorsfordítást érünk el, égi-földi viszonyainkban a hálás érzéseket kifejezve létrehozzuk az elégedettséget.
Gyakorlati életvitel, égi-földi kapcsoltatok, körülmények frissítését, hálás érzések megélést kívánom Mindenkinek, mely során bölcsen fejezzük ki támogatóerőnket.
2022.01.18. Kedd Zseniális ötletek felismerése, projektek, tervek gyakorlati kiteljesítése, új úton való elindulás, letisztult kommunikáció éltetése
Ma ideális belső figyelmünkkel pontosan érzékelünk rá az égi üzenetekre, zseniális ötletekre, helyesen tárjuk fel a közösségek igényeit, lelki indíttatásunkat, képességeinket, így az ideális szabadságelveket megélve, saját jóságunkba vetett hitet növelve, erőinket, figyelmünket helyes irányba terelve a legaktuálisabb tevékenységeket végezzük el, ahol hatékonyan megnyilvánulva a legnagyobb emelkedést hozó újdonságokat vezetjük be életünkbe, így a közösségi összetartozást erősítjük meg..
Céltudatosságunk növelésével bölcs idő-energiagazdálkodást, hasznossági szempontokat figyelembe véve gyakorlati életünk megfelelő előtérbe helyezésével közös és egyéni projektjeinket produktívan teljesítjük be, aprólékos és globális tevékenységeket is helyesen végezzük el a közösségek emelésére, mellyel pozitív sorsfordítást hozunk létre.
Ma egység-rendszerszemléletünk növelésével az égi-földi kommunikációnkban megfelelő önérvényesítést megélve, optimista hitrendszerünkkel, új elveinkkel tiszta, emelő, pozitív önkifejezéssel nyilvánulunk meg, helyes nyílunk meg a családi és további közösségi életnek, inktellektuális képességeink kiteljesítésének, ahol minden életterületen a Mennyei gondviselés beengedésével a jólétet megélve, bőségtudattal, helyes támogatóerővel és bátorító szavainkkal emeljük a közösségeket. helyesen helyezzük előtérbe a szív szerinti tevékenységeket, így határozott lépéseket teszünk meg életterületeink, mintáink frissítésére, mellyel családi és saját szokásainkat újítjuk meg. .
Az ideális szabadságelvek megélést, helyes önérvényesítést, jelentős produktivitást hozó napot kívánok Mindenkinek!
2022.01.19. Szerda Optimista szemlélet kifejezése, helye irányba terelt figyelem, intellektuális képességek kiteljesítése
Ma ideálisan tartjuk meg optimista szemléletünket minden életterületen, mely során az égi szabadságelveknek teret engedve csak jócselekdeteinkben nyilvánulunk meg. Így megfelelő belső figyelmünk által a tudatosság növelésével a pozitív kommunikációt, égi idő-energiagazdálkodást éljük meg.
Erőnket, figyelmünket hatékonnyá téve az újdonságok bevezetésével gyakorlati életünket frissítjük fel, mely során bölcsen végezzük el aprólékos és nagy volumenű teendőinket, ahol az ideális ritmust-ciklust megtartva, örömteli tevékenységeikben megfelelő eredményességet és könnyedséget érünk el, ahol megjelenő hálás érzéseinket kifejezve külső-belső viszonyainkat hangoljuk fel.
Újdonságok helyes kiteljesítését, jelentős eredményességet hozó napot kívánok Mindenkinek!
2022.01.20. Csütörtök Szív szerinti tevékenységek kiteljesítése, teremtőerő optimális irányítása
Ma a szeretetet és a földi élet megbecsülését megélve ideálisan újítjuk meg és helyesen teljesítjük ki teremtő-alkotó-támogatóerőnket, mely során rálátóképességünk, megérzéseink növelésével valós vágyainkra képességinkre ráérzékelve bölcsen és hatékonyan fejezzük ki tehetségünket, mellyel gyakorlati létünket frissítjük fel.
Így feltárulkozó égi adottságainkban helyes önérvényesítést megélve az ideális szabadságelveket, művésziességet, emocionális, intellektuális képességünket, támogatóerőnket helyesen előtérbe helyezve a közösségeket, családokat emeljük fel, társadalmi szerepeinket újítjuk meg. így a saját jóságunkba vetet hitet növelve a Mennyei gondviselést megélve megfelelően engedünk teret a bőségnek, jólétnek, mely során külső-belső gazdagságot, örömöket érezve a szeretet, önszeretet precíz arányát megélve, a hosszú ideje fennálló szokásainkat újítjuk meg.
Az égi-földi szeretetet, teremtő-alkotó-támogatóerő szív szerinti megélését kívánom Mindenkinek!
2022.01.21. Péntek Helyes szabadságelvek megélése, újdonságok bevezetése, kapcsolatok fényesítése
Ma megfelelő külső-belső figyelmünkkel, tökéletesen érzékelünk rá legjobb képességeinkre, tehetségünkre és a közösségek igényeire, így önmagunkról, világról, lehetőségeinkről alkotott véleményünk emelésével, elveink frissítésével hatékonyan, újszerűen nyilvánulunk meg teremtő-alkotó-támogatótevékenységekben, ahol környezetünket emelve és művésziességünket, termékenységünket megélve, hivatásunkat, gyakorlati életünket, kapcsolatainkat újítjuk meg, így btorító szavainkkal, emelő önkifejezéssel erősítjük társainkat és önmagunkat a tiszta jövőképeket éltetve, ahol hitünk növelésével, egymás megbecsülésével, és tiszteletével a külső-belső kommunikációnkat frissítjük fel, mely során bátran hívjuk fejezzük ki társaink fontosságát életünkbe.
Céltudatosságunk erősítésével az ideális önérvényesítést, helyes szabadságelveket megélve mindent és mindenkit tisztelve, földi életünket megbecsülve bátran vezetjük be az újdonságokat életterületeinkre, így hatékonyan teljesedünk ki ideális adottságinkkal, intellektuális képességeinkkel, ahol az emelkedést hozó teendőket elvégezve, sikereket elérve külső-belső gazdagságot teremtünk és elégedettséget.
Újdonságok bölcs bevezetését, hivatás kiteljesítését, boldogságot adó eredmények elérését kívánom Mindenkinek, mely meghozza az emelkedettséget.
2022.01.22. Szombat Céltudatosság növelése, erők helyes irányba terelése, helyes értékrend megélése
Ma megfelelő belső szemlélődésünkkel, álmaink, megérzéseink megfigyelésével ráérzékelünk tudásunkra, bölcsességeinkre, korábbi életekből hozott képességeikre, feltárjuk a bőséget, jólétet biztosító teendőket, így erőnk és tudatunk helyes irányításával, céltudatosságunk növelésével hatékonyan nyilvánulunk meg teremtő, alkotó, támogatóerőnkkkel. ahol a közösségeket emelve bátran végezzük el legidőszerűbb teendőinket. Égi rend szerint vállaljuk fel a megmentő társadalmi szerepeinket, így ma mindenben a szív szerinti tevékenységeket elvégezve visszatérve az égi értékrendhez jelentős eredményeket, elégedettséget és sorsfordítást élünk meg, mellyel hosszútávon éltetett mintáinkat újítjuk meg.
Emelő sorsfordítást hozó napot kívánok Mindenkinek!
2022.01.23. Vasárnap Tudatosság növelése, szív szerinti tevékenységek, jelentős eredmények elérése
Ma megfelelő belső figyelmünkkel ideálisan látunk rá múltunkra, jelenünkre, jövőnkre, ahol előző és jelenlegi életünkbe integrált képességeinket, bölcsességeinket felismerve intellektualitásunkat, tudatosságunkat növeljük meg. Megvilágosodást megélve hatékonyan nyilvánulunk meg teremtő, alkotó, támogatótevékenységekben, ahol művésziességünket, bölcs kommunikációnkat éltetve bátorító szavainkkal tápláljuk társainkat és önmagunkat a tiszta jövőképek kivetítésével, Így ma tudatszintemelkedést megélve szív szerinti tevékenységeinket megfelelően előtérbe helyezve az élet gyakorlati mintáit és életvitelünket újítjuk meg, ahol ideális önérvényesítéssel az aprólékos és globális teendők elvégzésével optimális precizitást, jelentős eredményeket tapasztalunk meg.
Szív szerinti teendők helyes kiteljesítését kívánom Mindenkinek. mellyel a külső-belső egységélményt, szeretetet növeljük meg.
Áldással és Szeretettel:
Klujber Katalin
Megújult honlap, online képzések
Angyal-Tan 1 Őrangyal - Napi rutingyakorlatok (több, mint 20 meditációs hanganyag az égi világgal való kapcsolatfelvételhez)
Angyal-Tan 2 Természet Angyalai (Inga, szenzibil beavatása)
Angyal-Tan 3 Éteri világ létezői (Felemelkedett mesterek, Szentek)
Angyal-Tan 4 A 12 Arkangyal (12 Arkangyal és Atlantiszi Királyangyalok)
Angyal-Tan 5 Arkangyalok és a test-lélek-szellem-égi én egysége
az ezoterikus tanok megismerésében, és meghozzák az elégedettséget.
A személyesen elvégezhető tanfolyamok első alkalma előreláthatóan:
2022.02.12-én Székesfehérváron
2022.02.20-án Budapesten
2022.02.26-án Zalaegerszegen
A tananyagok témakörei a honlapon találhatók meg.
2022.01.22. Zalaegerszegen
2022.01.30. Székesfehérváron
2022.02.05. Veszprémben
2022.02.06. Budapesten
2022.02.13. Szombathelyen
2022.02.19. Zalaegerszegen