Kedves Hírlevél-Olvasók!
A hét főként a helyes célorientációt, türelemre intést, hűség, elköteleződés helyes megélését hozza meg, valamint a munka és közösségi élet ideális arányát teremti meg. Ehhez már hétfőn kibillenthetetlenné válunk élethelyzeteinkben, feladatainkat gyorsan és felelősségteljesen végezzük el. Keddtől a munka méginkább átveszi a főszerepet, mely során a kommunikációnkat előremutatóan kedvesen alkalmazzuk az emelkedés megéléséhez, önszabályozás által saját hatáskörben működtetjük erőnket. Csak a jóra koncentrálunk, megnöveljük hitünket, ítéletmentesen, egymást segítve mindent megteszünk az egységélmény érdekében.
A héten és a héttől minden megkérdőjelezést elhagyunk és csak tiszta gondolatokkal, elvekkel éljük életünket, belső vívódásainkat is elintézzük belül, kapcsolatainkat nem terheljük ezzel. Bölccsé válunk és türelmesek, toleránsak vagyunk élethelyzeteinkben, elhagyjuk a múlt sértődéseit, és nem bántunk senkit (magunkat) sem, azaz a hosszútávú szeretetteljes célok érdekében összetartást működtetünk a közösségekben, még akkor is, ha fátylat kell borítani néhány múltbeli élethelyzetre, mely hozzáállás meghozza az egységet, elégedettséget.
Pénteken délután már teret engedünk a társasági életnek, de ott is hűek vagyunk magunkhoz és partnereinkhez, kifejezetten odafigyelünk a makulátlan tisztaságra a kommunikációban, viszonyok kialakításában és az értékelésekben, nagy hangsúlyt fektetünk a szeretet és megbecsülés helyes kifejezésére. Ezzel együtt a héten az irányokat, arányokat jól határozzuk meg célokban és pl a gondoskodás, öngondoskodás témakörében, így ahol túl sokat fogadtunk el, ott most kompenzálunk jócselekedeteinkkel, társaink megbecsülésének kifejezésével, mely meghozza az egyensúlyt és a külső-belső békességet.
Megnyilvánulások átformálását, reakciók helyes átgondolását, hosszútávú célok szem előtt tartását és gyors, hatékony feladatelvégzéseket kívánok Mindenkinek!
Fogadják szeretettel a hétre szóló összefoglalót, a napi optimista szemléletű előrejelzéseket, valamint a levél végén található tanfolyamokról szóló tájékoztatót az új képzési lehetőségekkel.
Aki konzultációt szeretne asztrozófia, táplálkozás-tan és egyéb témakörökben, kérem, hogy a +36307373453 telefonszámon keressen.
Emelkedést, egységélményt, elégedettséget, szeretet hozó hetet kívánok Mindenkinek!
Áldással, Hálával, Szeretettel:
Kata
I.
2026. 19. hét: Belső átértékelések, önfejlődés és önkontroll az egység és szeretet érdekében
A héten sok bolygópozíció támogatja a nagy változások, főként belső fejlődés megélését életünkben. Egyrészt a Plútó Merkúr kvadrát a tudatosság erősítését hozza meg, így könnyebben lépünk át működési mechanizmusainkon az egységélmény érdekében. Ezáltal külső (de főleg belső) kommunikációnkban elhagyjuk a zsörtölődéseket, megértjük, hogy az szabja meg a jövőnket, a tényleges irányokat és megéléseinket, amilyen döntéseket hozunk, amilyen viselkedést megengedünk magunknak, és amilyen teret engedünk a szeretetnek.
Ma megértjük szabadságelveinket, tudatosítjuk, hogy önszántunkból milyen rossztulajdonságainkat hagyjunk el, és milyen jó viselkedésnek, előnyös reakcióknak, tiszta kommunikációs elveknek, jócselekedeteknek, örömteli, hasznos tevékenységeknek, szakmának, hobbinak, ideális elköteleződésnek engedjünk teret, így tudatos és jó irányú megnyilvánulásainkkal felhangoljuk életünket.
Kiszállunk a belső és külső harcokból végleg. Befejezzük a feltételezéseket, elhagyjuk az ítéletet, a panaszkodást és a megkérdőjelezéseket; a hiányról a bőségre helyezzük át a figyelmet. Megtanulunk hálásak lenni mindenért, ami megadatott életünkben, akkor is, ha az egyelőre nem a legkielégítőbb minden tekintetben.
Felismerjük, hogyha a bőségre koncentrálunk és a hálás érzésekre, csak akkor teremtünk jó jövőt és emelkedettséget. Így - Aki a hiányra koncentrál, abból még többet teremt – alapon, tehát gyorsan cseréljük le gondolatainkat a helyesre.
Ma és holnap meglátjuk a jómegoldásokat, amiket pl már két hét alatt is örömmel valósítunk meg, megtaláljuk a legjobb irányokat, kiteljesítjük tökéletes ötleteinket, belső vívódásainkból örömmel szállunk ki a valós helyünk és új útjaink felismerésével.
Ehhez a napokban igazságérzetünk erősödését arra használjuk fel, hogy az új helyes irányokat megtaláljuk és követjük következetesen. Azaz főként belső világunkat szabályozzuk, önuralommal, önfegyelemmel, helyes önszabályozással éljük életünket. Felismerjük azon elveket, hogy: Aki belülről szabályozza önmagát, azt nem szabályozza a külvilág. Így mindenféle harc helyett azt nézzük, hogy mi magunk mit tehetünk egy-egy élethelyzetben, ami emelkedést hoz, és jó megoldásokat ad mindenre.
A Vénusz a Bika csillagkép szarvai között haladva megmentést hoz, mely által mi magunk is megéljük a megmentő szerepeket, így május 16-ig örömmel tesszük meg a jó lépéseket az emelkedés érdekében, melyek hosszútávon helyes együttműködést teremtenek, szeretetteljes harmonikus viszonyt hoznak, egyenlőséget és meghittséget.
A héten gyors, hatékony változásokat iktatunk be, ami főként a megnyilvánulásainkat illeti és a tudatosságunkat a céljaink elérése érdekében. Ehhez az elkövetkező két hétben pontosan meghatározzuk hovatartozásunkat és orientációnkat a szakmákban és a közösségekben, helyes elköteleződéseket és külső-belső kapcsolati tisztulásokat élünk meg. Hazatalálunk külső-belső világunkban és a közösségekben.
Ugyanis a héten több belső vívódásból könnyedén szállunk ki, ha a valós célokat, összetartásra való szándékot, szeretetre való igényünket követjük a megsértődés, múlt felhántorgatása, stb helyett, így minden megnyilvánulásunk, reakciónk előtt legalább 10x átgondoljuk, hogy mit mondjunk, mit tegyünk, hogyan, milyen stílusban, módon, mértékben….azaz tökéletesítjük tudatosságunkat a jövőnk szent céljai és a szeretet megélése érdekében, ezáltal fellépünk egy magasabb, méltóbb, minőségibb élet szintjére.
Azaz rájövünk, hogy inkább zsigeri, ösztönös erőnkből fakadó pillanatnyi reakcióinkat áldozzuk fel a hosszútávú szeretet megélése, egységélmény megőrzése érdekében.
Azaz a héten háttérbe kerül minden dac, hitetlenség, lemondás és ítélet, megengedjük az optimista szemléletet. Az ég felé irányítjuk tekintetünket és megfelelően kérjük az égi közbenjárást az emelkedettség és elégedettséget hozó szeretet megéléséhez.
Jó élményeket, helyes önuralmat, tudatos elhatározásokat, szeretetteljes megnyilvánulásokat kívánok Mindenkinek!
II. Napi felhangolás az optimista szemléletre:
2026.05.04. Hétfő Tudatosság megőrzése, megbecsülés, tisztelet, hála kifejezése, türelem, BÉKE!, tiszta külső-belső kommunikáció, vívódások belső elrendezése, függések optimalizálása, helyes összetartás, szeretet megélése
Ma már a hajnali óráktól előtérbe kerülnek a hasznosságelvek, tökéletes idő-energiagazdálkodással haladunk előre és helyes prioritás szerint végezzük el tevékenységeinket, emellett rálátunk, hogy hogyan fejezzük ki szeretetünket, mi okoz társainknak és nekünk is örömet, így a gyakorlatban is sokat teszünk egymásért és a bőség, szépség, harmónia, szeretet megélése érdekében. Boldogan mutatjuk meg jó oldalunkat, jószándékunkat társainknak a közösségekben, megéljük a szeretet- önszeretet egyensúlyát, azaz megfelelően maradunk a középpontunkban, kibillenthetetlenné válunk élethelyzeteinkben. Letesszük a függést, elhagyjuk a túlzó ragaszkodást és a szenvedélybetegségeket. Rálátunk a valóságra, lelkünk és társaink (világ) működésére, a közösségi összetartóerőre és annak esetleges törékenységére, stabilitására, előnyeire. Megértjük lelkünk, női énünk és érzéseink működését, feltárjuk, hogy mivel tudjuk egyensúlyba tartani ezeket. Hogyan tudjuk kifejezni a szeretetet túlzó ragaszkodás nélkül, de úgy, hogy fizikai távolság (egyet nem értés, időhiány, stb) esetén se távolodjunk el. Tehát a valós és helyes működési elveket felismerve egy teljesen új úton indulunk el. A most megértett mintákat pedig tudatosságunk megőrzésével hosszútávon is jól alkalmazzuk előnyünkre, azaz mostantól minimum május 18-ig nagyon tudatosan megteszünk mindent partneri viszonyaink békéjének, harmóniájának megéléséhez, a közösségek szeretetteljességének és összetartóerejének megőrzéséhez.
Május 18-ig nagyon figyelünk arra, hogy elsőként belső világunkban rendezzük le esetleges beszélgetéseinket, amelyek pl a kételyekről szólnak, vagy megkérdőjelezik a biztonságérzetünket, hitünket! E szakaszban türelemmel kell lennünk magunk felé, mások felé és a fő célt kell szem előtt tartanunk, azaz az összetartóerőket, és meglátjuk, hogy minden jól alakul végeredményében.
Tiszta kommunikációt működtetve, a jóra irányítva a figyelmet, egymás képességét, kapcsolataink előnyeit szem előtt tartva megbecsüljük egymást és kifejezzük hálás érzéseinket, mely által elérjük az egyetértést, sikereket.
Tudatosság kialakítását, egymás megbecsülését, helyes önvizsgálatot, békét, türelmet, helyes összetartóerőket kívánok Mindenkinek!
2026.05.05. Kedd Lelki figyelmeztetések megértése, régi működési mechanizmusok elengedése, gyors, hatékony feladatelvégzések, kapcsolatok emelése, szeretetteljes összetartás, hit és önbizalom emelése
Ma főként jogi és hivatalos ügyeink rendbetételére, igazságérzetünk empatikus megélésére fordítjuk a figyelmet, így elvégezzük feladatainkat és tökéletessé tesszük együttműködéseinket. Nagyon tudatosan empátiával és harmóniában kezelünk mindent. Ehhez elhagyjuk a régi működési mechanizmusokat, és elengedjük a külső-belső vívódásokat is egyben. Szeretettel, egymást megsegítve látunk el minden feladatot és megfelelő időzítéssel. Ítéletmentessé válunk és csak az egyéni és közös ügyek helyes, higgadt, méltó tényleges elintézésére, ideális partnerség megerősítésére fordítjuk erőinket. Azaz kordában tartjuk energiáinkat és csak egymás emelésével nyilvánulunk meg, mindenféle külső figyelmeztetés szükségessége nélkül belső világunkban is felismerjük a sürgető, vagy óvaintő jeleket pl feladataink elvégzésére, dolgaink rendezésére, így inkább az önszabályozással, önirányítással koncentrálunk arra, ami megtehetünk az emelkedés érdekében, így teremtjük meg a helyes felelősséget, helyes egységet, kimagasló elégedettséget, méltóságteljességet, és így érjük el a jó eredményeket egyénileg is és közösen.
Ma és holnap nagyon fontos, hogy kordában tartjuk gondolatainkat, kommunikációnkat, csak higgadtan és méltón reagálunk mindenre. Elhagyjuk a megkérdőjelezéseket, csak a jót feltételezzük minden helyzetben. Megszüntetjük a megsértődést, tiszta szívvel, hálásan és hűségesen viszonyulunk egymáshoz és szívünk szeretetével kommunikálunk, mindenféle bántás helyett. A hosszútávú jövőnk érdekében inkább rossztulajdonságainkon és a rossz feltételezésén lépünk túl kapcsolataink helyett. Így tehát megbecsülünk mindenkit és mindent. Jót gondolunk mindenről, és kihozzuk magunkból a legtöbb jót, amit lehet, ez hozza meg az elégedettséget és a méltó körülményeket, tiszteletteljes kapcsolatokat és a helyes összetartóerőket.
Feladataink gyors, hatékony elvégzését, régi működési mechanizmusok megfelelő felülírását, óvaintő jelek komolyan vételét, higgadt, nyugodt, harmonikus megbeszéléseket, és kívül-belül szeretetteljes összetartást kívánok Mindenkinek!
2026.05.06. Szerda Ideális áldozathozatal, viselkedés, kommunikáció, gondolatok megújítása, emelő jószándék, helyes felelősségérzet megteremtése az egységérzet megteremtése érdekében
Ma gondolatainkat, kommunikációnkat, reakcióinkat örömmel cseréljük le építő jellegűre, azaz a hittel teli gondolatokra, emelő jószándékra és a megoldások megtalálására, jó ötletek kiteljesítésére, így minden sértődést, igazságtalanságérzést és vívódást automatikusan hagyunk el.
Ehhez hajnali álmaink is célorientálttá tesznek minket, mutatják, hogy merre haladjunk, milyen témákat hogyan oldjunk meg.
Teljesen céltudatossá válunk, jó irányba tereljük erőinket, hasznossá tesszük energiáinkat, koncentrálunk a feladatelvégzéseinkre, meghatározzuk helyes elköteleződéseinket, ideálissá tesszük felelősségérzetünket, kialakítjuk a legjobb együttműködéseket, olyan irányba indulunk, ami a közös és egyéni jövőnk szempontjából is a legtökéletesebb.
Így ma sorsfordító gondolati és elvi jóravaló változásokat tapasztalunk meg, elhagyjuk az elavult mintáinkat végleg. Az egységélmény megtalálására fordítjuk figyelmünket, Ehhez mától nagyon magasról szemlélünk mindent, nem megyünk bele az apró cseprő sértődésekbe, az egység megélésére érdekében cselekszünk és szemet húnyunk bizonyos dolgok felett, ideálisan hozunk áldozatot időben, cselekedetekben, viselkedésben stb a hosszútávú szép jövő megteremtéséhez.
Sorsfordító helyes elvi változásokat, viselkedés, kommunikáció, reakciók felhangolását, egységélmény megteremtését kívánom Mindenkinek!
2026.05.07. Csütörtök Szakmai előrejutás, hivatalos ügyek intézése, önmagunkért, társainkért és kapcsolatainkért megtett lépések, szép tiszta jövő megteremtése szeretettel
Ma hivatalos, szakmai, jogi és egyéb ügyeink gyors, hatékony elintézésére fordítjuk a figyelmet, tanulunk, tanítunk, megtaláljuk a legjobb megoldást mindenre. Felvállaljuk megújult elveinket, céljainkat, azt az életet, azon személyeket, amit ahogyan, akikkel élni szeretnénk, amit lelkünk szeretne. Így a harcot megfelelően szorítjuk háttérbe, kedvesen, harmóniával tesszük meg egymásért a legjobb lépéseket. Megmutatjuk szeretetünket, elindulunk azon emberek, közösségek, tevékenységek irányába, ami hosszútávon is jól határozza meg jövőnket. Így a legjobbra fordítjuk minden erőnket, csak emelkedésre használjuk megnyilvánulásainkat, képességeinket. Felhangoljuk reakcióinkat, viselkedésünket, létrehozzuk az ideális szövetségeket, helyesen segítjük egymást a közösségekben, mely által megéljük az elégedettséget.
Ezt az időszakot önmagunk és a közösségek emelésére használjuk fel mindenféle önledöntés, önmarcangolás, megkérdőjelezés és ítélet helyett. Azaz lépjünk túl megsértődéseinken, a múlton, haragon és mindent kellő tárgyilagossággal tudomásul véve a szép tiszta jövő építésére használjuk erőnket.
A múlt adott, elmúlt, vége. A jelen a jövő felelőssége. E jelmondattal valós céljaink megvalósítása érdekében a helyes úton indulunk el.
Szakmai előrejutást, önmagunk és közösségek emelését, kapcsolatokért megtett helyes lépéseket kívánom Mindenkinek!
2026.05.08. Péntek Helyes minták bevezetése, kapcsolatok erősítése, megfelelő elköteleződések, szeretet kifejezése
Ma megértjük, hogy milyen mintákból szálljunk ki végleg, így örömmel hagyjuk el mindazt, ami előnytelen. Magunk mögött hagyjuk a megszokásokat, feloldjuk a félelmeket, megfelelő könnyedséget, hitet varázsolunk életünkbe, teret engedünk valós lelki elhívásunknak és tényleges lelki elköteleződéseinknek. Megerősítjük lelki kapcsolatainkat szeretteinkkel, így jóravaló sorsfordító változásokat érünk el, melyek hosszútávra határozzák meg életünket.
Helyes minták bevezetését, kapcsolatok erősítését, megfelelő elköteleződéseket, szeretet kifejezését kívánom Mindenkinek!
2026.05.09. Szombat Helyes kötelességtudat, magabiztos, hatékony feladatelvégzések, szemléletváltás, határozottság, önbizalom, emelő közösségi élet
Ma nagyon sok megértésünk születik, így mai összegző gondolatainkkal könnyedén alakítjuk ki az ú elveinket ésj rendszereinket, melyek friss alapot képeznek jövőnknek. Már hajnali álmainkban is új perspektívából láthatjuk életünket, megtaláljuk a helyes megoldást mindenre, így kiteljesítjük ezeket. Mivel ma a gyakorlatiasság és a hasznosságelvek erősen kerülnek előtérbe, ezért jelentős produktivitást élünk meg. Megfelelő kötelességtudattal, felelősséggel tudatosan irányítjuk erőnket és időnket. Elvégezzük feladatainkat, minden aprólékos teendőnket, kellő magabiztossággal, határozottsággal járunk el, kitartóan, precízen végezzük el teendőinket. A feladatokra koncentrálva és nagy hatékonyságot elérve megtapasztaljuk az elégedettséget.
Az esti órákban viszont teret engedünk a közösségi életnek, felhangoljuk kapcsolatainkat és örömmel, érdeklődéssel közelítünk szeretteinkhez, ugyanakkor hűek vagyunk önmagunkhoz, társainkhoz és megbecsüljük partnereinket, mely által a közösségi szerepeinket és önértékelésünket is helyesen hangoljuk fel, így felépítjük a jóságorientált, optimista szemléletet, mely emelkedést hoz minden életterületen.
Helyes következtetéseket, ideális kötelességtudatot, hatékony feladatelvégzéseket, egymás megbecsülését, helyes önértékelést kívánok Mindenkinek!
2026.05.10. Vasárnap
Belső önvizsgálat, mérlegelések, tisztaság, béke, tudatos jó reakciók, helyes irányba terelt erők, lelkünk hangjának felismerése, harmonikus belső inspiráció követése
Ma megtisztítjuk energiáinkat, erőinket, tudatossá és emelővé tesszük reakcióinkat, viselkedésünket, ahol megfelelően engedünk teret (a helyes áldozathozatalnak, és ideális) szabadságelveinknek, minden túlzást elkerülve megtaláljuk a helyes arányt, irányt mindenben. Megérezve belső igazságérzetünket csak hűen cselekszünk és jogosan, jóságosan, empatikusan járunk el életeseményeinkben. Kiegyensúlyozzuk a múlt-jelen-jövő energiáit, folyamatában szemléljük életünket, ugyanakkor megfelelően maradunk a jelenben a helyes lelki békénk megéléséhez. Tudjuk, hogy mit kell cselekednünk, így bátran haladunk előre, amennyiben mégis hezitálnánk, úgy befele figyelve megkérdezzük lelkünket, feltesszük a kérdést, hogy mi mennyit ér meg, milyen cselekedetek következtében leszünk nyugodtak, harmonikusak, lelkiismeretesek, békések, így lelkünk megadja a választ mindenre, ezáltal bátran követjük inspirációját helyes cselekedeteinkkel, mellyel megírjuk örömteli, elégedettséget, békét hozó jövőnket.
Lelkiismeret hangjának felismerését, empátiát, békét, felelősségteljes reakciókat, örömteli, elégedett élet megteremtését kívánom Mindenkinek!
III. Tanfolyamok
Jelenleg az alábbi tanfolyamokra csatlakozhat be, amennyiben egy korábbi több alkalmas képzés egy-egy napján nem tudott részt venni, így tehát jelen kurzusokon pótolhatja ezt, másrészt újként is részt vehet a képzéseken becsatlakozási lehetőséggel, ez esetben a korábbi tanítási napok pótlására is van lehetőség természetesen.
https://megerteskapuja.hu/jelentkezes
Pszichotronika, Lélek-szellemgyógyászat képzés 2026.07.04. Veszprém/Zalaegerszeg és online
Személy-és Tértisztítás képzés 2026.07.04. (3. alkalom) Veszprém/Zalaegerszeg és online
Holisztikus szemléletű Táplálkozási Tanácsadó képzés 2026.07.08-tól minden második szerda 17:00-20:30-ig
Csillag-Tan Asztrozófus képzés HÉTKÖZNAPI 2026.09.03. du minden második csüt. 17:00-20:30-ig
Pszichotronikus technikák (ismétlőknek is) 2026.07.04. Veszprém/ Zalaegerszeg és online
Állat-Növény energiagyógyászat 2026.06.06. és 06.13
Tarot-kártyavető képzés Még csatlakozhat
Számmisztikus képzés Még csatlakozhat
Angyal-Terapeuta képzés szerdánként
Csakra-Tan képzés keddenként
Testolvasás, test pszichoszomatikája, energetikai kezelések 12 alkalmas képzés péntekenként lesz elérhető online felületen.
Szeretettel fogadom a tanfolyamokon. Érdeklődni és jelentkezni a https://megerteskapuja.hu/jelentkezesek oldalon lehet, vagy itt emailen válaszüzenetben.
Klujber Katalin
+36307373453

