Szám-Tan 2 Dátumelemzés

Szám-Tan 2 Dátumelemzés

A Szám- Tan© 2. modulja a Dátumelemzéssel az ember valós vágyát, lelki elhívódását, eredeti élettervét és teljesítésének módját tárja fel, melyhez a Születési Dátumának egységeit vizsgálja meg, a Név és Dátum elemeit, üzentét, összefüggéseit tárja fel, melyhez rámutat az ember Földre érkezésének okára, az időzítésre, a Föld erőterének többdimenziós mivoltára, annak születési időpontra való hatására és jelentőségére, így a születési dátumot, mint a téridő kódjait vizsgálja meg. Az ember szellemiségére- lelkiségére vonatkozó jellemzőket, együttműködés módjait gyakorlati életben való kiteljesedésének lehetőségét tárja fel. Rámutat a gyermekkorban tapasztalt élmények jelentőségére, a felnőtt- és idősebbkort meghatározó bölcsesség megteremtésére. A dátum vizsgálata során rávilágít a lélek, életcélok elérésben betöltött szerepére, szabályrendszerére, melyhez a test-lélek-szellem hármas egységének jellemzőivel és az összeegyeztetés lehetőségeivel ismeretet meg, így az életút magas minőségeit mutatja be; melyhez ráláttat az ember gondolkodására, érzelmeire, hitrendszerére; a gyakorlati életben megélt motivációjára, a tudatszint emelkedésének útjára és a magasabb szellemi vezérlő elvekre, ezáltal a lélek és a szellemi fejlődésének közös vágyát tárja fel, melyhez a tananyag egy példaelemzéssel a dátumból és névből kiszámítható értékek, jelentéstartalmak összefüggéseit mutatja be, így kialakítja az egységszemléletet és az eredeti élettervek pontos beteljesítését éri el.

Örömteli élményeket kívánok a számmisztikai elemzésekhez, születési dátum üzeneteinek megismeréséhez és Égi énnel/Lélekkel való együttműködéshez!                        

Áldással és Szeretettel:

Klujber Katalin

 

A Tananyag kedvezményes díja: 16.000 Ft

A tananyag elérhető a Számmisztikus képzésben.